Novemberi Szerencsenapok Extra

Szeged fekete napja, 1956. október 26.

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ma hatvannégy éve, azon a pénteki napon a tizenkilenc éves munkásfiú, Schwartz Lajos tüntetni indult. Sodorták az események, hát persze, a fiatalok legelsőként mozdulnak ilyen pillanatokban: forradalmi idők jártak akkor, és Lajos is részese akart lenni. Ott volt a 23-ai éjszakai nagy vonuláson, ott volt 25-én a Klauzál téren, megfogta a hangulat, a tömegből áradó erő.

Ha nem jut el hozzá a hívó szó, hogy nagygyűlés lesz a Széchenyi téren, akkor másképp végződhetett volna számára az a keserves nap. De nem, így hát ő áldozott legtöbbet a tiszta lelkesedésért. Pedig sokan voltak: tízezrek. A városkrónikaíró-technikatörténész, Bátyai Jenő írta naplójában: „Széles néptenger hullámzott Szeged utcáin.”

A bolsevikok a néptengertől megrettennek. A városparancsnok, Halász Gyula a fiatalok szellemi mentorát, Perbíró József professzort hívja, közli vele: a tüntetők be sem tehetik a lábukat a Széchenyi térre, ha mégis, ő lövetni fog. A rendőrség minden erővel igyekszik megakadályozni, hogy a kendergyári munkások Újszegedről átjussanak a gyűlésre. De a „néptenger” megállíthatatlan. A háromezres munkástömeg a kivezényelt fakabátsereget úgy szórja szét, mint a pihét. A Kiskunmajsáról iderendelt lövészek a főtéren felsorakozva várnak. Az újszegedi áttörőkkel együtt a tömeg a környékbeli utcákon félelmetesre nő. A Takaréktár utca torkolathoz érkeznek. Egy munkás szónokolni kezd. Ekkor sortűz dördül.

Jajkiáltások. Káosz. Sebesültek sikolya. Újabb sortűz. Szirénázva mentő érkezik. Még akkor is lőnek. Péter László irodalomtörténész a szemtanú: „… láttam, hogy fekszik előttem egy fiatalember, olyan szürke arccal, mint amilyen szürke a ruhája; két keze ökölbe szorítva, mint ahogy a csecsemőké, mikor hanyatt fekve alszanak, ő is így tartotta az öklét.” Ő volt Schwartz Lajos. Holttestét a tüntetők óvatosan felemelik, a katonák elé viszik, vádlóan felmutatják. Bátyai Jenő írja: „… egy brutális állat (a tisztjük) azt kiabálta, hogy takarodjanak, mert szétlövetem magukat.”

A „brutális állat” utána már senkit sem lövethetett szét. Nevét nem tudni, ahogy a városparancsnokét vagy a sortüzet leadó majsai lövészekét sem őrzi a történelem. De Perbíró professzorét igen. És Schwartz Lajosét. Az övét különös kegyelettel.

Előző sztori

A Tiszában fuldoklott egy fiatal, szolgálatos rendőr mentette meg az életét

Videó!
Következő sztori

Bámulatos: ilyen lehetne egy 1956-os forradalomról szóló videójáték

Legutóbbi hasonló cikkek