Újabb adókönnyítésekről döntött a kormány

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jól kell vezetni a kórházakat, jól kell tervezni, és akkor nem kell vezényelni az orvosokat, csak ha baj van – mondta többek között Orbán Viktor a hazai koronavírus-helyzetről. A miniszterelnök a Hír TV stúdiójában beszélt Soros Györgyről, a hazánk elleni külföldi támadásokról, valamint fővárosi ügyekről és az uniós források szétosztásáról is.

– A kórházi ágyak biztosítása kulcskérdés – mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek adott interjúban, és kifejtette, hogy legrosszabb esetben lehet 200 ezer egyidejűleg megfertőzött magyar ember is beteg lesz. Az ő ellátásukhoz pedig kell 16 ezer kórházi ágy és 800-1000 lélegeztető készülék.

– Ma azt a döntést hoztuk, hogy nem kell műtéteket halasztanunk még

– fogalmazott a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta, tavasszal az a képessége volt a magyar orvostársadalomnak és tudósoknak, hogy előre láttak 1-1,5 hétre. Most a miniszterek már mernek nyilatkozni három hétre előre is. – A következő három hétben nem várható olyan nagyarányú változás, ami a soron következő, ütemezett ellátások, műtétek lemondásához vezetne – fejtette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy adókönnyítések, gazdaságélénkítő lépések lesznek, és az új családügyekért felelős miniszter, Novák Katalin pedig egy új otthonteremtési program pilléreit terjesztette elő a kormányülésen, aminek egy részét el is fogadták. 2022. december 31-ig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítések áfája.

A miniszterelnök áttörésnek nevezte az orvosok béremelését, amire 50-60-70 éve nem volt példa Magyarországon.

Még 7-8 hónapig el fog tartani a mostani járvány, és fölszálló ágban leszünk, és amíg vakcina nem érkezik, nincs szabadulás, és az orvosokra pedig óriási teher hárul – fejtette ki a miniszterelnök. – Az én fejemben az volt a logika, hogy mikor, ha nem most.

Tehát amikor ilyen terhelés lesz, amikor mindenki látja, hogy az orvosoknak valóban emberfeletti munkát kell végezniük, mikor lépjük meg ezeket a fontos béremelési lépéseket, hanem éppen most

– fogalmazott Orbán Viktor.

Orbán Viktor arról is beszélt, három kategóriába sorolják a kórházakat, és ha kell átvezényelnek egészségügyi dolgozókat. – A vezényeltek száma még nem érte el az összes ápolónő és orvos egy százalékát sem, tehát még vannak vezénylési tartalékaink is – mondta a miniszterelnök, és kiemelte, a nemzeti konzultációban kifejeződött közvélekedés jó alapot ad a kormány döntéseihez, és az a közvélekedés úgy hangzott, hogy az országnak működnie kell.

– Sikerült tavasszal jól védekeznünk, az összefogás önbizalmat adott az embereknek és a kormánynak is. Reményeim szerint a kórházban dolgozó embereknek is, ha összefogunk, akkor együtt újra sikerülni fog anélkül, hogy le kellene állítani az országot – fejtette ki a kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a magyar orvosok világszínvonalat képviselnek, ezért is lehet hazánk a 20-25 legjobban védekező ország között a világon.

A miniszterelnök elmondta azt is, 200 milliárd forintos nagyságrendű lesz az orvosi béremelésre szánt összeg.

Járvány idején, amikor nem a normális munkarendben kell dolgozni, hanem a baj hol itt, hol ott üti fel a fejét, elkerülhetetlen az orvosok, ápolók vezénylése, de az nem lehet napi gyakorlat, hogy az orvosokat ide-oda rángassák – mondta a miniszterelnök. – Nem kell katonának lenniük – fogalmazott az orvosok vezényléséről.

A hálapénz kriminalizálásáról szólva a kormányfő kifejtette, azt az orvosi kamara javasolta. – Én számítok egyébként a velük való együttműködésre, meg az ő munkájukra a későbbiekben, mert az elfogadott törvényben van több mint tíz olyan kérdéskör, amit később rendeletben kell szabályozni – mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: – Az orvosi kamara nélkül működtetni az egészségügyi rendszert szerintem nem is lehet.

Az Európai Unió Bírósága által a CEU ügyében hozott ítéletről szólva a miniszterelnök kifejtette: – Az Európai Bíróság ítéleteit függetlenül attól, hogy jónak tartjuk-e vagy sem, szakmailag kiérleltnek értékeljük-e vagy sem, esetleg abszurdnak tekintjük, vagy okosnak, végre szoktuk hajtani. Ez most is így lesz.

Soros Györgyről azt mondta a miniszterelnök, hogy ő az a hazafi, akitől nem lepi meg, ha megtámadja külföldön a saját hazáját. Orbán Viktor szerint a Magyarországgal szembeni támadások beleillenek az európai baloldal támadásainak sorába olyan országok ellen, amelyekben a baloldal nincs kormányon.

– Mindig csak azokat a kormányokat támadják meg, ahol a baloldal nincs kormányon, és azért támadják meg ezeket a kormányokat, hogy előbb-utóbb a baloldalt ezekben az országokban kormányra tudják segíteni

– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint most is erről van szó. Emlékeztetett, régen ezt úgy hívták, hogy internacionalista segítségnyújtás, amikor a szovjet csapatokat bevezényelték Magyarországra, hogy megvédjék a kommunistákat.

– Most ugyanez a helyzet, a magyar baloldal gyenge, a nép inkább ellene van – fejtette ki Orbán Viktor és úgy fogalmazott: Brüsszelből a magyar baloldalt akarják hatalomra segíteni.

Korábbi kijelentését megismételve a miniszterelnök elmondta, az a helyzet, hogy a magyar ellenzék valóban be van darálva és be van töltve a szélsőjobbtól a kommunistákig. – Ott vannak egy bélben, és ezt nem tudom másképpen elnevezni, mint a finanszírozóról, aki az egész mögött áll, ez pedig Soros György, ezért hívom ezt Soros-kolbásznak – fogalmazott a kormányfő.

Vera Jourová hazánkat bíráló kijelentéseiről szólva Orbán Viktor elmondta,

nem a beteg demokráciáról szóló mondat volt a súlyos, hanem amikor azt mondta, hogy a magyar emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló döntéseket tudjanak hozni.

– Ez nem a politikáról szól, ez a magyar emberekről szól – mondta a miniszterelnök, aki szerint Vera Jourová Csehországból úgy látja a magyarokat, mint tökfilkókat, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy saját döntéseket hoznak. – Ez olyan sértés és inzultus, hogy ilyenkor kell azt mondani, hogy álljon meg a menet, ez már nem politika. Ez mélyebbre megy, ezt inkább hagyjuk abba – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök kifejtette, hogy Vera Jourová Soros György embere az Európai Bizottságban. – Ilyen ma az európai politika. Nem érdemes megsértődni, de elhallgatni sem érdemes. Egyszerűen szembe kell nézni azzal, hogy így állunk – fogalmazott a kormányfő.

– Jobban járnak az önkormányzatok, ha a magyar állam érvényesíti a magyar emberek érdekét, és így a budapesti, vagy más ellenzéki önkormányzatú településeken élő emberek érdekét is jobban tudjuk képviselni, és több forrást tudunk a számukra szerezni – mondta a miniszterelnök arról, hogy Karácsony Gergely azt szeretné, hogy Budapest közvetlenül pályázhasson EU-s forrásokra.

A közös uniós hitelfelvétel kapcsán Orbán Viktor azt mondta: vannak olyan országok, különösen délen, amelyek ha nem kapják meg ezt a pénzügyi segítséget, akkor össze fognak omlani. – Ha összeomlanak, ugyan bennünket nem rántanak magukkal, mert mi nem vagyunk eurózónás tagállam, de kétségkívül mi szenvedni fogunk. Az ő betegségükből jut nekünk is – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy magyar szempontból kétséges a dolog, de az európai logikát követve, meg a szolidaritást is figyelembe véve a többiekkel közösen érdemes vállalni ezt a kockázatot.

(MN)

Előző sztori

Szeles, változékony időnk lesz

Következő sztori

Sikeres a kicsiknek szóló bűnmegelőzési program a megyénkben

Legutóbbi hasonló cikkek