Egészség

Gyorsul a járvány terjedése

Gyorsul a járvány terjedése

2020. október 22., csütörtök
Gyorsul a járvány terjedése

Müller Cecília hozzátette: a második hullámban jelentősen nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma is, a járvány felfutó szakaszban van. Közölte: Magyarországon szerdán 2032-vel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és 46, 56 és 97 éves kor közötti, krónikus beteg halt meg.

Hangsúlyozta, hogy a magyarországi fertőzöttek és halálozások száma az Európai Unió 27 országa között a középmezőnyben van.

A tiszti főorvos idézte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki adatközlését, amely szerint 2020 első kilenc hónapjában 3,3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a tavalyi azonos időszakban. Ezzel összhangban a 24 európai ország halálozási adatait összegző EuroMomo (Eurpean Mortalitiy Monitoring Project) sem regisztrált többlethalálozást Magyarországon.

A jogszabály hatályba lépése óta már 1613 esetben intézkedtek a rendőrök védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelősoperatív törzsügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert alezredes közölte: a jogszabály szeptember 21-ei hatálybalépése óta 596 - ebből szerdán 30 - emberrel szemben intézkedtek amiatt, hogy tömegközlekedési eszközön nem vagy nem megfelelően viselte a maszkot.

A kereskedelmi üzletekben, közintézmények területén és egyéb, jogszabályban meghatározott helyeken a védelmi intézkedések megszegése miatt már 1001 - köztük szerdán 25 - emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Tizenhatszor kereskedelmi egységek üzemeltetői követtek el szabályszegést, mert nem szólították fel maszkviselésre a vevőket - tette hozzá.

Szerdán a tranzitszabályok megsértése miatt 35 esetben szabtak ki helyszíni bírságot.

A járvánnyal összefüggésben immár 475 büntetőeljárás indult. Rémhírterjesztés miatt 143, közveszéllyel fenyegetés miatt 31, csalás ügyében 140, járványügyi szabályszegés okán pedig 28 büntetőeljárás indult - sorolta.

Az elmúlt 24 órában 421-en kerültek karanténba, így jelenleg 24 767-en nem hagyhatják el a kijelölt tartózkodási helyüket. A rendőrök már 11 294 alkalommal ellenőrizték a karanténszabályok betartását, és most 943-an használják az ellenőrzésükre szolgáló mobilalkalmazást - ismertette Kiss Róbert.

Arról is szólt, hogy a határátkelőhelyeken zökkenőmentes a ki- és belépés; a teherautóknak a röszkei autópálya-átkelőn 3 órát kell várniuk a belépésre, Tompánál szintén 3 óra, Beregsuránynál pedig 2 óra a várakozási idő.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.