Egészség

Egyes cégek nyerészkedni próbáltak a vírusteszteken

Egyes cégek nyerészkedni próbáltak a vírusteszteken

2020. október 30., péntek
Egyes cégek nyerészkedni próbáltak a vírusteszteken

Hozzátette, fizetnie a vizsgálatért csak annak kell, aki önkéntesen végezteti el a vizsgálatot. Ezek ára azért önköltséges, hogy senki ne tudjon nyerészkedni a teszteken, bár ezt így is többen megpróbálták – közölte az államtitkár, hozzáfűzve, az ITM kezdeményezésére fogyasztóvédelmi eljárás indult a PCR-tesztek árazásával kapcsolatosan. Ezek árát 19 500 forintban maximalizálták, de a vizsgálatokat végző szolgáltatók árpolitikáját áttekinthetővé kell tenni, mert most sokféle létezik. Megvizsgálták az árképzés, a tájékoztatás és a szolgáltatások megfelelőségét. Eddig 81 céget vizsgáltak meg, ezek húsz százalékánál volt gond.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője elmondta, hogy 3286 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 71 413 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 65, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma összesen 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak. 3753 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen – közölte az osztályvezető.

Galgóczi Ágnes elmondta, hogy jelenleg 86 óvodában rendeltek el rendkívüli szünetet, az iskolákban pedig zajlik az őszi szünetben megkezdett fertőtlenítés.

Hangsúlyozta: most hétvégén is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a védekezésre, így aki tünetet érez magán, inkább ne látogasson ki a temetőbe, hanem otthon gyújtson gyertyát. A temetőkben pedig továbbra is kerüljük a tumultust, és tartsuk be a maszkviselési szabályokat.

Kiss Róbert rendőr alezredes tájékoztatása szerint a védelmi intézkedések megszegése miatt az elmúlt huszonnégy órában 86 rendőri intézkedésre került sor, a tömegközlekedésben nem megfelelő maszkviselés miatt 16 esetben intézkedtek a hatóságok. A vonatkozó jogszabály hatálybalépése óta pedig 732 emberrel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Kiss Róbert közölte azt is, hogy a járványhelyzettel kapcsolatos rémhírterjesztés miatt összesen 143 esetben rendeltek el büntetőeljárást, ebből jelenleg három van folyamatban, és tíz gyanúsítottat hallgattak ki.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese arról beszélt, hogy november 2-ától, hétfőtől már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz maszkot viselni, amit kizárólag az étel és az ital elfogyasztásának idejére lehet levenni. A maszkviselés emberéletek megmentésében játszik most szerepet, ezért a rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, és emelkedett a szabályszegőkre kiszabható bírság összege is – hangsúlyozta Kiss Róbert.

Közölte, a rendőrség idén is készül a mindenszentek ünnepével és a halottak napjával kapcsolatos feladatok ellátására, cél, hogy ne legyenek a megemlékezések nyugalmát veszélyeztető cselekmények, továbbá fenn tudják tartani a temetők, közterületek, nyilvános helyek rendjét és biztonságát.

Az alezredes tudatta, hogy a kormány november 30-án éjfélig meghosszabbította a teljes schengeni határszakasz belső ellenőrzését, ez összesen 128 határátkelőhelyet érint.

A védőoltásokkal kapcsolatban álhíreket, hazugságokat terjesztők nagy károkat okoznak, ez különösen igaz most, a pandémia időszakában – jelentette ki Galgóczi Ágnes.

A szakember arról is beszélt, hogy a járványhelyzet függvényében folyamatosan növekszik a COVID-ellátásba bevont kórházak száma. Az osztályvezető kitért az influenza elleni védőoltásokra is: elmondása szerint a vakcinákat a háziorvosok folyamatosan megkapják, a pótlás biztosított.

(M1, MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.