Egy boldog nap

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1956. október 23-ra emlékezünk.

1956 ősze: már évekkel odébb vagyunk a „múlt megtestesítőivel” való leszámoláson. Lezajlottak a koncepciós perek, ki akasztófa alá, ki „csak” börtönbe jutott. Megtörténtek a kitelepítések, a házrekvirálások, a kisipar felszámolása, a kulákká nyilvánított parasztgazdák elűzése, a „nép ellensége” jelszóval tömegek földönfutóvá tétele. A törvényhozás szolgaszerepbe merevedett, a közhatalmi ágak pártdirektívák kiszolgálói lettek, az igazságszolgáltatás formális jogtechnikai kátéesszé alakult. A diktatúra rendszere mintaszerűen kiépült.

Hát erre mit nem hoz’56 október hava?! A fiatalok köreiből – első menetben épp Szegedről – kipattan a szikra, a lázadás bűnös szelleme bekeríti a fővárost, aztán belengi a vidéket is, és a nagy, kétségbeejtő felfordulásban még az ávéhá se tudja teljesíteni bolsevista küldetését, legfeljebb néhány sietős – titkos! – kivégzésre futja még az idejéből. Az utcákon meg tömegek, boldog emberek csapatostól vonulnak. Mivégre boldogok? Kell az nekik? Hisz ott a másnap, s akkor…? Akkor mi lesz? Pedig úgy tűnik, az öröm nem apad.

És tényleg: a sokévi magukra kényszerített csönd és elfojtott keserűség után itt egy nap, amikor lehet felszabadultan egymásra mosolyogni, idegeneknek kezet nyújtani, mert egyek vagyunk immár, úgy tetszik. Aztán a valóságos boldogság napja, október 23-a után jön a többi: hol derű, hol könny telíti. De elérkezett végre az önfeledt mosoly ideje. Csak az baj – vagyis egészen kétségbeejtő! –, hogy oly hamar tragédiába fordul; hogy oly hamar vége…

Ám most még csak 23-a van. Meghitt emlékezést!

Előző sztori

Online konferenciát rendezett az Emlékpont

Videó!
Következő sztori

25 méteres alagutat fúrtak a migránsok Ásotthalomnál

Legutóbbi hasonló cikkek