Újabb Pick-játékos koronás: felfüggesztik a jegyeladásokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közleményt adott ki a kézilabdaklub.

“Csapatunk játékosai a Kielce elleni BL-mérkőzést követően a protokollnak megfelelően 24 óra eltéréssel két PCR-teszten vettek részt. Az eredmények megérkezéséig az utazó keret minden tagja hatósági karanténban volt.

A tesztek eredménye alapján újabb játékosunk fertőződött meg Covid-19 vírussal. Az eljárásrendnek megfelelően az MKSZ-t és az EHF-et, illetve a Kielce és a HC Vardar 1961 csapatát értesítettük, emellett folyamatosan kapcsolatban vagyunk az ÁNTSZ-szel, valamint a rendőrséggel.

A Kielcébe utazó keretünk minden tagja ismét hatósági karanténba került.

A folyamatos tesztelésről, illetve az elkülönítésről klubunk továbbra is folyamatosan intézkedik.

Klubunk eddig is a szokásosnál szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezetett be és a továbbiakban is mindent megteszünk annak érdekében, hogy sportolóink, stábtagjaink, valamint munkatársaink egészségét megőrizzük.

Az október 1-jére kiírt, HC Vardar 1961 elleni mérkőzésünkre szóló jegyértékesítést felfüggesztjük.

Az eset kapcsán felmerülő további fejleményekről amint további, megosztható információval rendelkezünk a szurkolóinkat és a nyilvánosságot tájékoztatjuk – közölte a klub.

Előző sztori

Megáldották a felújított óföldeáki erődtemplomot

Következő sztori

Elfogták a halálos csengelei balesetet okozó sofőrt

Legutóbbi hasonló cikkek