Mint azt megírtuk, a tanév nagyrészt zavartalanul kezdődött és tart is egy hete Szegeden, azonban több tanintézményben is találtak koronavírus-fertőzött diákot.
Az előző héten a Gábor Dénes Szakközépiskola diákjai kezdték később a tanévet – ott elővigyázatosság miatt tartott két nappal tovább a nyári szünet. Ezen a héten további iskolákból kaptunk hírt, amely szerint egy vagy több tanuló COVID–19-tesztje lett pozitív.
A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium esetében kedden a tankerületi vezető erősítette meg lapunk információját, míg a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint az Eötvös József Gimnázium és Általános Iskola esetében a szaktárca erősítette meg a hírt.
A fenti esetek mindegyikében sikerült megelőzni, hogy komolyabb gócpont alakuljon ki, így az iskolák egyikét sem kellett bezárni, a fenti estek miatt csak 1-1 osztályban kellett iskolán kívüli digitális tanrendet bevezetni.
Szerdán délelőtt a Deák Ferenc Gimnázium igazgatónője erősítette meg lapunknak, hogy találtak egy koronavírussal fertőzött tanulót.
– A tanuló csak szeptember 1-én, a tanévnyitón volt az iskolában,
ahol csak az osztálytársaival találkozott. Miután kiderült, hogy megfertőződött, az osztályt és az osztályfőnököt is a népegészségügyi osztály utasítása szerint szigorú karanténba rendeltem, ameddig nem rendelkeznek két negatív teszttel – mondta Faragó Klára. Az igazgatónő hozzátette, hogy az érintett tizenkettedikes osztály esetében iskolán kívüli, digitális tanrendet rendelt el.
A szegedi tanintézményeket érintő fertőzések ügyében folyamatosan keressük a Szegedi Tankerületi Központot és a kormányhivatal Népegeszségügyi Főosztályát, ha friss és biztos információnk van, akkor azt megírjuk.