Közélet

Szaporodnak a bírósági ügyek Botka László körül

Szaporodnak a bírósági ügyek Botka László körül

2020. augusztus 11., kedd
Szaporodnak a bírósági ügyek Botka László körül

Több olyan bírósági ügy is zajlik, amelyekben közvetve vagy közvetlenül a szegedi önkormányzat, illetve Botka László polgármester közeli munkatársai, "bizalmi emberei" is érintettek. Bár az ügyek mindegyike komoly figyelmet kap a városban, sőt országosan is, Szeged első embere igyekszik minél távolabb tolni magától ezeket a necces ügyeket.Visszaüthet-e a polgármesterre a tény, hogy egyre több munkatársa, kollégája, "harcostársa" kerül bíróságra, bűncselekmények, illetve annak alapos gyanúi miatt? Sőt, voltak, akiket már el is ítéltek.

Joób Márton 250 milliós adócsalásba keveredett a gyanú szerint

A legfrissebb, az elmúlt hetekben kirobbant ügyben az Összefogás Szegedért Egyesület frakciójának - korábban MSZP-s - tagja, a város család-, szociálpolitikai és sportért felelős tanácsnoka, Joób Márton érintett. Az önkormányzati képviselő ellen hosszú ideig nyomozott a NAV, majd július végén hét társával együtt őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték. A vád szerint Botka László bizalmi embere egy 250 millió forintos adócsalásban érintett, cégeiben számlavásárlás gyanúja merült fel. Az őrizetbe vétel hírére az önkormányzat egy rövid és szűkszavú közleményben reagált, amelyben sietve leszögezték, hogy nem tudtak a képviselő cégügyeiről, annak az önkormányzathoz semmi köze, illetve bíznak az ártatlanságában.

Több tízmilliós károkozás, hűtlen kezelés: a VIP-parkolók ügye

A szegedi parkolóbotrány néven elhíresült ügyben három fontos önkormányzati szereplő érintett. Mózes Ervin volt címzetes főjegyző mellett Solymos László lemondott alpolgármester és Botka egykori kabinetfőnöke, Kalmár Gábor állt a bíróság elé. Első fokon a Gyulai Járásbíróságon hűtlen kezelés bűntettében bűnösnek találta és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte mind a három vádlottat, amiért közgyűlési felhatalmazás nélkül osztogatták a több tízezer forintot érő éves szegedi parkolóbérleteket olyan embereknek, akiknek nem volt közük az önkormányzathoz. Több tízmilliós károkozást is megállapított a bíróság akkor. Az ügy másodfokon a Gyulai Törvényszékre került, amely a 2008 és 2009 közötti időszakra elévülést állapított meg, és erre az időszakra vonatkozóan megszüntette az eljárást.2010 és 2012 között ugyan megállapította a hűtlen kezelés elkövetését, de a részbeni elévülés miatt a vádlottakkal szemben részben felmentő, részben az eljárást megszüntető döntést hozott és emiatt a vádlottak felfüggesztett szabadságvesztését csak pénzbüntetésre enyhítette. Ezzel szemben a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbezést nyújtott be, erről határozott májusi tanácsülésen a Szegedi Ítélőtábla. A táblabíróság helyt adott a vádhatóság indítványának. Megállapította, hogy a másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék súlyos eljárási hibákat vétett, ezért új eljárás lefolytatására kötelezte a másodfokú bíróságot.

Mózes Ervin és Botka László

Szeviép-ügy - összefonódásokkal

Tíz évvel a Szeviép csődje és számos családi vállalkozás tönkremenetele után sincs még ítélet az ügyben. Legutóbb július végén a Pécsi Ítélőtábla dobta vissza a szövevényes ügyet másodfokra. Asokáig sikeres, az MSZP-hez és a szegedi önkormányzathoz több szálon kötődő szegedi építőipari cég mutatói 2008-tól kezdtek romlani, 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, 2010-ben pedig fizetésképtelenné vált, és csődeljárás indult ellene. A Szeviép-ügy tárgyalása 2015 októberében kezdődött meg, a cég három egykori vezetőjét, O. József elsőrendű, B. Sándor másodrendű és P. László harmadrendű vádlottat azzal gyanúsították, hogy 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon, amivel összesen 11 milliárdos adósságot hagytak maguk után. A Szegedi Járásbíróság 2018 végén első fokon kimondta, hogy a cégvezetők klasszikus csődbűntettet valósítottak meg, ezért az elsőrendű vádlottat öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendű vádlottat öt év két hónap börtönre ítélte. Tavaly decemberben azonban a Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa felmentette a vádlottakat. Az indokolás szerint „a vád tárgyává tett bűncselekmény vádlottak általi elkövetése a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáró módon nem nyert bizonyítást”. A másodfokú döntés szerint az sem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy a vádlottak cselekménye az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes volt. Az ítélet közfelháborodást váltott ki. Az ügy azután vett újabb fordulatot, hogy kiderültek a bírói összeférhetetlenségek. Az egyik bíró családi cége több százmillió forintos megbízást kapott a szegedi önkormányzattól; a háromfős törvényszéki bírói tanács egy másik tagja jócskán áron alul, a piaci ár feléért jutott hozzá egy belvárosi luxuslakáshoz például.

Fotó: Segesvári Csaba

Milliós kölcsönbotrányba keveredett városi ügyvéd - Mars téri dózerolás

Szintén évek óta húzódik a Mars téri dózerolás ügye. Áprilisban írtuk, hogy új helyzet állt elő az uniós forrásból megvalósuló szegedi Mars téri piac ügyében a Botka László irányította önkormányzat és a kereskedők között folyt, már lezárult jogvitákban, azonban a kereskedők határozott szándéka, hogy ledózerolt bódéik, illetve építményeik kapcsán káraik érvényesítése érdekében perújítási igénnyel lépjenek fel. Ugyanis aMars téri piac kapcsán indult kártérítési perekben is olyan bírák hoztak – egyébként a kereskedőkre nézve hátrányos – ítéleteket, akik most maguk jelentettek elfogultságot a Botka László vezette önkormányzat jogvitáiban. Az egyik kereskedő jogi képviselője egyenesen úgy fogalmazott, a Mars téri kereskedők már nyertek, mivel szimbolikusnak tartják, hogy a szegedi önkormányzat jogi bizottságának egykori elnöke, Botka ügyvédje április elsején felfüggesztette ügyvédi kamarai tagságát -

talán nem ok nélkül

. Pintér Ferenc szocialista képviselő volt az, aki olyan állásfoglalást fogadtatott el, ami a piac építményeinek 2009-es dózeroltatását „áthelyezésnek” állította be. Ezt fogadta el okiratként a dózeroláshoz karhatalmi segítséget nyújtó rendőrség, holott egy fideszes önkormányzati képviselő 2009. november 28-án bejelentést tett a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, miszerint tudomására jutott, hogy a szegedi Mars téri pia­con a kereskedők építményeit illegálisan el kívánják bontani.

Ahhoz, hogy az ügyek a lehető legtávolabb maradjanak Botka László polgármestertől, az önkormányzat házi médiája nyújt segítséget. A lap újságírói egy-egy ügy kapcsán szinte azonnal bunkert építenek a polgármester köré és rendszerint igyekeznek támadásba lendülve védekezni, sőt nem ritkán egyenesen megpróbálják áttolni az ügyeket a jobboldali térfélre. Sokszor nyilvánvaló tényeket hagynak figyelmen kívül, hallgatnak el, vagy egyszerűen hazudnak, amelyek miatt zsinórban bukják el a pereket is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.