Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Balhé

Volt osztálytársaitól kért kölcsönöket Botka bizalmasa

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Felfüggesztette ügyvédi tevékenységét a szegedi városházán egykor három önkormányzati cégnek is dolgozó ügyvéd, volt szocialista önkormányzati képviselő, Botka László polgármester bizalmasa – írja a Magyar Hírlap.

A Magyar Hírlap szerint az ötvenéves érettségi találkozót használta fel „balekfogásra” Botka László szegedi polgármester bizalmasa, volt MSZP-s önkormányzati képviselő, a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság egykori elnöke, Pintér Ferenc ügyvéd. Pintér neve már szóba került a szegedi Mars téri piac uniós pénzből történő felújítása kapcsán: ő volt az, aki egy jogi trükkel próbálta a hiányzó engedélyeket pótolni, s áthelyezésnek minősítette a régi piac bódéinak, illetve négy felépítményének 2009-es ledózerolását.

A lap cikkéből kiderült, hogy Pintér Ferenc az akkor még szocialista polgármester, Botka László legfőbb bizalmasa volt, a jogi bizottság elnökeként járt el 2006 és 2010 között a szegedi városházán. Ezt követően külsős ügyvédként dolgozott a városnak, három önkormányzati cégtől is megbízást kapott, egészen az idei évig. Idén áprilisban azonban felfüggesztette tevékenységét a Csongrád megyei ügyvédi kamaránál. Ennek kapcsán a Mars téri piacról a dózerolás folyományaként kiebrudalt és perújításra készülő kereskedők arra gyanakodtak, hogy Pintér távozása a Mars téri perújítással, illetve az ennek kapcsán esetleg újrainduló büntetőeljárással lehet összefüggésben.

Pintér és társa ügyvédi irodája a Szegedi Törvényszék korábban korrupciós ügy miatt menesztett elnöke, Czene Klára házában működött, a bírósági elnök ugyanis Pintér első felesége volt. Egykori ügyvédtársa jelenleg is bérli az irodát Czenétől a saját neve alatt. Pintért itt hajkurászták a hitelezők, ám a praxisát szüneteltető ügyvédet már hónapok óta nem látták egykori irodájában.

Még tavaly, az ötvenéves érettségi találkozó után Pintér három osztálytársától is kölcsönöket kért.

A pénzt – az azóta megtett feljelentés szerint – azzal a szöveggel csalta ki egykori osztálytársaitól, hogy egy pályázat önrészéhez van rá szüksége, s azt ígérte, egy héten belül vissza­adja azt iskolatársainak. Ősszel az érettségi találkozóra Pintér még luxus Mercedesszel érkezett, a városban híres ügyvédként emlegették, ezért senkiben nem merült fel, hogy esetleg „csaló” – fogalmazott a portálnak Nagy Gábor, akitől félmillió forintot kért az ügyvéd. Ezt december végén visszaadta, ám februárban újra pénzt kért tőle, előbb háromszáz-, majd utána még kétszázötvenezer forintot.

– Azóta a telefonja kikapcsolva, elérhetetlen – mondta a károsult. Egy Röszkén élő volt osztálytársá­nak százhúszezer forinttal maradt adósa, még egy balatoni nyugdíjas vállalkozótól is kért kölcsönt. Az egykori osztálytárs feljelentése alapján büntetőeljárás indult az ügyben, amelyet egy másik feljelentéshez egyesítettek.

A bűnügyek egyesítéséről szóló határozat indok­lása szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bünte­tő­­eljárást folytat ismeretlen tettes ügyében, aki 2019 márciusától kezdődően, közös üzlet ígéretével, több részletben, különböző nagyságú összegeket, mindösszesen legalább hatvanmillió forint készpénzt vett át Pintér Ferenctől, azonban a közös üzlet a mai napig nem valósult meg, és a pénzt sem kapta vissza a befektető.

A rendőrség egyelőre nem árult el részleteket.

Tovább olvasom

Balhé

A városvezetés hallgat, hogy mi lesz Joób tanácsnoki pozíciójával

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Jelenleg ugyanis közvetlenül vehet részt a városvezetésben és Botka Lászlóval közösen készíthet elő különféle koncepciókat. Pár napja viszont őrizetbe vették, mert 250 millió forintos adócsalásba keveredett. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Balhé

Nyilvánosan köszönt el Joób Márton felesége

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Közösségi oldalán búcsúzott az asszony, akinek a férjét komoly bűncselekménnyel vádolhatják.

Tovább olvasom

Balhé

Elfogultságot jelentettek a szegedi bírók a Joób-ügyben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Csütörtökön derül ki, hol tárgyalják majd a szegedi képviselő botrányos ügyét. Szegeden valamennyi büntető ügyszakos bíró elfogultságot jelentett be!

Tovább olvasom

Aktuál