/

Pénzt és piát is lopott Csongrádon a szegedi tolvaj

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a 24 éves férfival szemben, aki többször lopott a városban – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A szegedi férfi először január 31-én délután a belvárosban sétálva lett figyelmes egy személyautóra, amit tulajdonosa elfelejtett lezárni. A jármű ajtaját kinyitotta, abban kutatást végzett, végül elvitt egy pénztárcát, a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt. Pár nappal később a város egyik áruházában járt, ahol egy üveg szeszes italt rejtett a ruhája alá, majd távozott. Másnap hajnalban felfeszítette egy helyi vegyesbolt ajtaját, ahova bement és egyebek mellett alkoholos italokat vitt el több tízezer forint értékben.

Az adatgyűjtés során a nyomozók néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát. Kihallgatásán a férfi elismerte a bűncselekmények elkövetését, a Csongrádi Rendőrkapitányságon lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.

Előző sztori

Kilenccel nőtt a fertőzöttek száma hazánkban

Következő sztori

Vádat emeltek a Vásárhelyen részegen és bedrogozva kocsit lopó férfi ellen

Legutóbbi hasonló cikkek