Balhé

Papírokkal igazolja a kilakoltatott család, hogy fizették a tartozást

Papírokkal igazolja a kilakoltatott család, hogy fizették a tartozást

2020. augusztus 26., szerda
Papírokkal igazolja a kilakoltatott család, hogy fizették a tartozást

– Az IKV azt mondja, hogy nem érkezett be hozzájuk a pénz, ehhez képest a társaság tegnap három óra után kiadott egy igazolást, amiben egyértelműen benne van, hogy miután tavaly ősszel megállapodtunk abban, hogy a Király család fizeti a havi díjakat és ezen túlmenően csökkenti a törlesztését, azóta több mint 300 ezer forint beérkezett és minden feltételnek megfelelt – mondta lapunknak Szabó Bálint.

Szabó szerint ez a dokumentum igazolja, hogy amit tavaly októberben vállalt a Király család, azt teljesítette.

Az ügyvéd megjegyezte, ez a megállapodás megfelelő volt az önkormányzatnak, mert kevesebb lett a tartozás, és egyúttal előnyös volt a lakóknak is, mert az ingatlanban maradhattak.

Szabó Bálint kiemelte, miközben a polgármester arról beszél, hogy Szeged a szabadság és a szolidaritás városa, a leghátrányosabb helyzetben lévő emberekkel ilyen módon bánnak az önkormányzatnál.

A kilakoltatás után lezárták az ingatlant

Megkerestük Király Imrét, aki elcsukló hangon elmondta, értetlenül áll a kilakoltatás előtt, ugyanis a nyugdíjának jelentős részét minden hónapban levonták, ráadásul pluszmunkát vállalt azért, hogy törleszteni tudja a tartozást.

– Csak a nyugdíjamból majdnem 100 ezer forintot letiltottak havonta, azon kívül a megállapodás szerinti 10 ezer forintot rendszeresen bevittem. Nem sírtam azért, hogy a nyugdíjam 80 százalékát elvették, úgy voltam vele, hogy csak teljen le az adósság. Emellett temetkezésekre járok dolgozni napi bejelentéssel.

Hét gyereket felneveltem, nem gondoltam volna, hogy a nyolcaidkra nem adnak esélyt

– mondta könnyes szemmel a családfő.

A 63 éves rokkantnyugdíjas hozzátette, a húgának köszönhetően sikerült elhelyezni a 11 éves kislányát, akit így nem vitt el a gyámhatóság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.