Négy hét után ismét a 47-es főúton közlekedhetnek a városból kifelé tartó autósok, már nem terelik őket a szervizútra, és a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járműveknek sem kell az M43-as autópálya felé kerülniük. Elkészültek ugyanis az aszfaltozással az Algyői úton a Ladvánszky–Baktói–Diadal utcai csomópontban. A jelzőtáblák és az útburkolati jelek egy része még hiányzik, ezért a sebességkorlátozást nem szüntették meg, erre táblák figyelmeztetik a közlekedőket.
Miután a 47-es út ismét mindkét irányban járhatóvá vált, a szervizúton is visszaállt a kétirányú forgalom, és megszűnt a megállási tilalom. A közlekedők azonban rövid idő múlva mindkét irányból csak a Diadal utcáig hajthatnak majd be a szervizútra. Hátra van ugyanis még egyebek mellett a Diadal utca főúthoz csatlakozó részének átépítése, ez várhatóan egy hónapon belül elkészül. A Diadal utca és az azt keresztező szervizút útpályáját megemelik a főút pályaszintjéhez igazodva. Továbbá a Diadal utcán, valamint a szervizúton átvezető gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki. Amíg ezek a munkálatok tartanak, a Diadal utcának a 47-esbe torkolló vége zárva lesz a forgalom elől, és a szervizúton közlekedők sem tudnak keresztülhajtani a Diadal utcán.
A Baktói utcának a főúthoz újonnan kiépített csatlakozásánál is folyik még a munka a következő hetekben, addig ez az úttorkolat is zárva lesz a forgalom elől.
Az intelligens, forgalomfigyelő jelzőlámpás csomópont kiépítése a Fenntartható városi közlekedésfejlesztés Szegeden – II. ütem elnevezésű projekt keretében valósul meg európai uniós és önkormányzati forrásból. A fejlesztés eredményeként a mellékutcákból érkezőknek kevesebbet kell várniuk arra, hogy a 47-es útra hajthassanak, a forgalmas főúton kerékpárral és gyalog is biztonságosan lehet majd átkelni, a 47-esről a Ladvánszky utcába balra kanyarodó helyi járatú autóbuszok pedig előnyben részesülnek.