Karanténkollégium és PCR-teszt várja az SZTE külföldi hallgatóit

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Karanténkollégiumot alakított ki és ingyenes koronavírusteszttel várja a külföldi hallgatókat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Az SZTE külföldi hallgatói közül többen piros vagy sárga besorolású országból érkeznek a napokban, hogy szeptemberben megkezdhessék az új tanévet. Az egyetem ezért az Apháty kollégiumban és az Öthalmi kollégiumban is karantén kollégiumot alakított ki. A folyamatosan érkező hallgatókat regisztrálják, majd egészségügyi szűrésen esnek át.

Szegeden 13 kollégium működik 3500 férőhellyel, ezek mindegyike betelt. A karantén-kötelezettség idejére a kijelölt kollégiumokban 400 határon túli magyar és 300 külföldi hallgatót helyeznek el, a hallgatók a kéthetes időszakot a kijelölt intézményekben biztonságosan és megfelelő körülmények között tölthetik.

A tanulóknak lehetőségük van kérni, hogy végezzék el a PCR-tesztet rajtuk, amellyel kiválthatják a karantén-kötelezettséget – a teszteket ingyenesen biztosítja az SZTE. Ezt a lehetőséget várhatóan sokan igénybe veszik, mivel a két negatív teszttel a jövő héten elkezdhetik a tanévet. Az egyetem azonban rugalmasan kezeli a tanulmányi időszak elkezdését, ha valaki nem tud személyesen bekapcsolódni az oktatásba, akkor lehetőség van online követni az órákat.

A helyszíni tapasztalatunk szerint a hallgatók együttműködőek és zökkenőmentesen zajlik a beköltözés és az ellenőrzési folyamat. Az esetleges pozitív tesztek esetére megfelelő protokollt alakítottak ki tanulók elkülönítésére.

Előző sztori

Átadták a felújított ortodox zsinagógát Makón

Következő sztori

Kihalófélben lévő indiai törzs több tagja fertőződött meg koronavírussal