//

Ismét leszólta a magyar választók többségét az egykori SZDSZ-es megmondóember

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ismét cikket jelentetett meg többek közt a Fidesz-szavazókról a Népszava hétvégi mellékletében Bruck Gábor, az egykori SZDSZ-es kampánytanácsadó – írja a Mandiner.

Nem először ír a Fidesz-szavazókról Bruck Gábor, az egykori SZDSZ-es a Népszava hétvégi mellékletébe. Ezúttal a 2022-es választással és Orbán Viktor legyőzésének stratégiájával kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait. Bruck így fogalmaz: „A tízmillió magyarból hétmillió gyenge és kiszolgáltatott. Azért, mert szegény, vagy öreg, vagy beteg, vagy kevés iskolát végzett, sokszor együtt az egész”.

A megmondóember kifejti véleményét, mely szerint az ellenzék csak azzal tud választást nyerni 2022-ben, ha folyamatosan hangsúlyozza, hogy „az Orbán utáni Magyarországon” mindenki biztonságban lesz. „Az ellenzék feladata és lehetősége, hogy újra és újra beszéljen arról, hogy részvét nélkül lecsúszunk a főemlősök szintjére” – fogalmazott Bruck.

A cikk szerzője kifejti cikkében azt is, hogy az ellenzék mást nem tehet kampánya során, mint hogy változást ígér. Bruck cikkének egyik részletében például úgy fogalmaz: „De ha nagy változást ígér (az ellenzék – a szerk.), akkor fortissimóban kell játszania, és a felelőtlenségig legyen bátor. Vagyis az ellenzék ígérjen sokat, aztán tegyen meg mindent, hogy az ígéret legalább kétharmada megvalósuljon”. Szerinte egy ilyen felelőtlen ígérgetést meg is lehetne erősíteni egy szlogennel, mint például az „eljött a változás ideje”. Bruck azt is kifejti, hogy Orbán Viktorral és a szavazóival nincsen dolga az ellenzéknek: „Van 2,3 millió Orbán-imádó, velük sincs dolgunk ”.

Bruck Gábor korábban is komoly, legtöbbször sértő kijelentéseket tett a kormányközeli szavazókról. Áprilisban egy szintén a Népszava hétvégi mellékletében megjelent cikkében például úgy fogalmazott„Van egy fontos kifejezés: az én világom. Kérdés: vajon egy vidéki Orbán szavazónak mit jelent ez, hogyan határozná meg a jelentését? Mi fér bele, mennyire tágas számára az én világom kifejezés? Szerintem azt mondja, hogy az én világom ez a falu. Ez a 300 ember, akit ismerek. Az én világom a kocsmától a templomig terjed. És nem érdekel, hogy mi van ezen kívül. Nem érdekel a szomszéd falu, a szomszéd város sem, és Brüsszelig egyáltalán nem látok el.” Az értelmiségi megmondóember emellett írt már arról, hogy a Fidesz-szavazók agya leragadt a fejlődés „primitív hüllőagyi” státuszánál.

(Kiemelt kép: YouTube)

 

Előző sztori

Tovább fertőz a kór Magyarországon

Következő sztori

A Balaton Európa legbiztonságosabb tava

Legutóbbi hasonló cikkek