Közélet

Átadták a Boldog Gizella-díjakat Vásárhelyen

Átadták a Boldog Gizella-díjakat Vásárhelyen

2020. augusztus 20., csütörtök
Átadták a Boldog Gizella-díjakat Vásárhelyen

Könyves Gézáné Szporny Sarolta gyógyszerész és Sós Imre nyugalmazott iskolaigazgató, sportvezető kapta idén az oklevéllel, bronzplakettel és nettó egymillió forinttal járó Boldog Gizella-díjat Hódmezővásárhelyen - számolt be a Rádió 7.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ kamaratermében megtartott zártkörű ünnepségen Kószó Péter, az elismerést alapító Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében úgy fogalmazott, három évvel ezelőtt azzal a szándékkal indították útjára a díjat, hogy minden évben olyan személyek kapják meg azt, akik életük munkájával, polgári gondolkodásukkal példát mutatnak az egész vásárhelyi közösségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.