/

Amíg nincs vakcina, csak az eddigi módon lehet védekezni

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

“Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen” – hangsúlyozta.

Hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben.

Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.

(MTI)

 

Előző sztori

Népszerű a szegedi Talent-díj átadásáról készült rövidfilm

Következő sztori

Vereséggel kezdett az SZVSE az NB III-ban

Legutóbbi hasonló cikkek