/

A Tisza Volán is segítséget nyújt Szabadits Zoltánnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Kézilabda-szövetség, a Ferencvárosi Torna Club és a Tisza Volán SC közösen nyújt segítséget az egykori válogatott játékosnak, Szabadits Zoltánnak, aki súlyos betegséggel küzd.

Szabadits Zoltán a Ferencváros és a szegedi Tisza Volán egykori játékosa, aki 1982-ben és 1983-ban Magyar Kupát nyert a Tisza-partiakkal, tagja volt az 1977-ben junior világbajnoki ezüstérmes magyar válogatottnak, a felnőtt nemzeti csapatban pedig 40 alkalommal szerepelt 1979–87 között. Súlyos betegséggel küzd, ezért egykori egyesületei, valamint a Magyar Kézilabda-szövetség támogatói alapítványa igyekszik a maga eszközeivel segíteni az egykori kiváló játékosnak a gyógyulásban.

– A Tisza Volán SC igyekszik anyagilag és egyéb eszközeivel segítséget nyújtani Zolinak a mostani nehéz szituációban, örülök, hogy ilyen összefogás alakult ki a sajnálatos helyzetben – mondta Kővári Árpád klubelnök.

– Nevelőegyesületként a Ferencváros kézilabda-szakosztálya azonnal csatlakozott ehhez a nemes kezdeményezéshez, hiszen aki a Fradi-család tagja, az mindig számíthat a segítségünkre. Reméljük, hogy a közös összefogásból Szabadits Zoltán érezni fogja a felé áradó szeretetet és ez is segíteni fog Neki a gyógyulásban! – fogalmazott Jeney Zsolt Ákos, az FTC szakosztály-igazgatója.

– Az Ennyivel tartozunk nekik! – MKSZ Támogatói Alapítvány alapvető célja és feladata, hogy a kézilabdás család nehéz helyzetben lévő tagjain segítsen, így tettünk Szabadits Zoltán esetében is, kezelései költségeibe igyekszünk beszállni. Egy-egy ilyen esemény kapcsán talán arra is marad időnk a sportágon belül, hogy odafigyeljünk egymásra, összefogjunk adott esetben más, bajban lévő egykori sportolók esetében is – hangsúlyozta Liszkay Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

Előző sztori

Hétszer riasztották a tűzoltókat a megyén átvonuló vihar miatt

Következő sztori

Horgászfelszerelést lopott két férfi Mindszenten

Legutóbbi hasonló cikkek