/

18 migráns ellen indult eljárás egy nap alatt Csongrád-Csanádban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csongrád-Csanád megyében 18 határsértővel, valamint egy embercsempésszel szemben intézkedtek a rendőrök a tegnapi nap folyamán – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Az egyenruhások augusztus 18-án 0 óra és 24 óra között öt esetben 13 határsértőt tartóztattak fel Mórahalom külterületén, valamint a röszkei autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok szír, illetve afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A magyar és a román rendőrök tegnap 21 óra 15 perckor közösen ellenőriztek egy török honosságú tehergépjárművet a nagylaki közúti határátkelőhelyen. Az ellenőrzés megállapította, hogy a járműben egy személy bújt meg. A férfi szír állampolgárnak vallotta magát, azonban magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni.

A török állampolgárságú sofőrrel szemben embercsempészés, míg utastársával szemben tiltott határátlépés miatt a román határrendőrség járt el.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány 4 migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjen.

Előző sztori

Sok gyógyultnál megfigyelhető krónikus fáradtság és poszttraumás stressz

Következő sztori

Hamis gyógyszerekkel bukott le egy szerb sofőr Röszkén