Novemberi Szerencsenapok Extra

Újabb kereskedőket akarnak kitenni a Cserepes sori piacról

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hat kereskedőt akarnak kitenni a Cserepes sori piacról, miután az igazgató szerint jogellenesen vettek használatba egy raktárt. A bérlők szerint azért volt szükséges tárolót cserélni, mert a régi beázott, és az igazgató nem tett ellene semmit.

– Tönkre akarják tenni a Cserepes sori piacot: továbbra is csökkentenék a kereskedők számát, új bérlőket nem hoznak, a meglévő árusokat pedig kiszorítják – mondta lapunknak Német Ferenc fideszes önkormányzati képviselő.

Német elmondta, jelenleg hat kereskedőt akarnak kitenni a piacról. A bérlők azért vannak vitában Rácz Attilával, a piac igazgatójával, mert beáztak a raktáraik, a vezető pedig nem volt hajlandó azokat megcsináltatni. Ennek okán átpakoltak olyan egy tárolóba, amelyik nem ázik be. Az igazgató szerint jogellenesen tették mindezt, ezért felmond nekik.

– A kereskedők a hónap végéig kifizették a bérleti díjat, ennek ellenére ki akarják tenni őket – fogalmazott a képviselő.

Hozzátette, kínai és vietnami árusokról van szó.

Német felhívta a figyelmet arra, hogy Rácz Attila, a Cserepes sori piac igazgatója a Mars téri piacon igazgatóhelyettesként tevékenykedik és ott a korlátozások idején nem volt szükséges bezárni a piacot, míg a Cserepes soron igen.

A képviselő szerint mivel a Cserepes sori sokkal nagyobb területű piac, ráadásul kevesebb látogatóval üzemel, így létszámkorlátozással és maszkviseléssel ugyanúgy működhetett volna a járvány csúcspontján is, mint a Mars téri vásártér.

Német hangsúlyozta, tavaly 9–10 milliós veszteséggel zárt a Cserepes sori piac, idén 15–20 milliós veszteséget prognosztizálnak.

– Minden jel arra utal, hogy csőd és felszámolás felé navigálja az igazgató a céget – vonta le a következtetést.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Előző sztori

Továbbra is sok a szúnyog a Tisza mentén

Következő sztori

Rangos listára került Mikler Roland és Bánhidi Bence

Legutóbbi hasonló cikkek