Gazdaság

Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért

Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért

2020. július 4., szombat
Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért

Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a közzétett videóban elmondta: Magyarország megállapodott az Európai Bizottsággal abban, hogy felső korlát nélkül adhat állami támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásokat vállalnak a munkahelyek megvédéséért.

A cégek támogatási kérelmeiket jövő héttől nyújthatják be. A támogatás összege a beruházás értékének maximum fele lehet, tehát egy 560 millió forintos beruházás esetén 280 millió forint támogatás jár - ismertette.

Kiemelte, hogy Magyarország a járvány elleni védekezés első, egészségügyi szakaszát megnyerte, és készen áll arra, hogy a magyar vállalatokkal és emberekkel összefogva megnyerje a védekezés második, gazdasági szakaszát is. Ez szerinte akkor lehetséges, ha az emberek dolgoznak, van munkahelyük, a program célja ezért az, hogy a vállalatok megőrizzék a munkahelyeket, és újakat hozzanak létre. A miniszter a videóhoz fűzött bejegyzésében azt írta: a gazdaság nem a "kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől", hanem az emberek munkájától lesz erős. A támogatási kérelmeket szeptember 30-ig lehet beadni, a beruházásokat pedig a következő két évben kell végrehajtani - tette hozzá Szijjártó Péter.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.