Közélet

Még nem vizsgálódik a kormányhivatal a csanádpalotai képviselő-testület önfeloszlatásáról

Még nem vizsgálódik a kormányhivatal a csanádpalotai képviselő-testület önfeloszlatásáról

2020. július 9., csütörtök
Még nem vizsgálódik a kormányhivatal a csanádpalotai képviselő-testület önfeloszlatásáról

Egyelőre nem érkezett hivatalos panasz a kormányhivatalhoz a csanádpalotai képviselő-testület feloszlatása ügyében - számolt be a Rádió 7.

A hat helyi képviselőből öten gondolták úgy, hogy a nemrég megválasztott Debreczeni István nem működik együtt a testülettel, és így annak feloszlatását és új választás kiírását kérték a legutóbbi, botrányosra sikerült összejövetelen. A polgármester formai okokra hivatkozva napirendre sem vette az előterjesztést. Juhász Tünde, Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott szerint formai kötöttség nincs, ha a képviselők legalább egynegyede indítványt tesz az ülés összehívására, és a konkrét napirendi pontokra, a helyi önkormányzatokról szóló sarkalatos törvény szerint a polgármesternek véleményezési joga már nincs, 15 napon belül össze kell hívnia a testületet és napirendre kell vennie a kért témákat. Hozzátette, a sajtóból értesült arról, hogy a testületi ülésről a nyilvánosságot is ki akarta zárni a polgármester, és ha ez valóban így volt, akkor ebben is törvénytelenül járt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.