Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Hírzóna

Halász János szerint a baloldal továbbra sem segít a járvány elleni harcban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A baloldal továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban – hangoztatta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton Debrecenben, sajtótájékoztatón, azzal kapcsolatban, hogy a baloldal nem szavazta meg a jövő évi költségvetést.

Halász János emlékeztetett: az Országgyűlés által pénteken elfogadott jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, valamint a munkahelyek megvédéséről szól, a járványügyi készültség fenntartása mellett.

“A baloldal azonban most sem volt képes a nemzeti egységre és összefogásra, nem szavazták meg a költségvetést”, mindezzel nemet mondtak a járvány elleni és a gazdaságélénkítő alapra – tette hozzá a kormánypárti politikus.

Szavai szerint “szégyen, ahogy a baloldal a járvány elleni védekezés során viselkedett, csak hátráltatták az egészségügyi és a gazdasági védekezést”; csak “valótlanságok terjesztésére és kamuvideókra futotta tőlük”, és ezt a “gyalázatos viselkedést” folytatták a jövő évi költségvetéssel összefüggésben is, “nem érdekli őket a magyar emberek sorsa”.

Halász János hangsúlyozta: a 2021-es költségvetés azt biztosítja, hogy a világjárvány okozta károk után helyreállhasson a magyar gazdaság, a büdzsé garantálja, hogy “megvédjük a vírus által veszélybe sodort munkahelyeket, és azt, hogy újakat teremtsünk”.

Éppen ezért a gazdaság- és munkahelyvédelmi alapra 2500 milliárd forintot, a járvány elleni védekezésre 3000 milliárdot ad a költségvetés – jelezte a Fidesz-frakció szóvivője, aki arról is beszélt, hogy több pénz marad a gyermekes családoknál, a vállalkozásoknál, a nyugdíjasoknál, de több jut az egészségügyre, az oktatásra és az önkormányzatokra is.

“Mindemellett továbbra is meg tudjuk védeni Magyarországot a bevándorlástól” – fűzte hozzá Halász János, megjegyezve: a teljes baloldal mindezt nem támogatta, ami – mint mondta – azt bizonyítja, hogy “továbbra sem akar segíteni a járvány elleni harcban”. “Mi azonban azt szeretnénk, hogy Magyarország minél hamarabb újra a növekedés útjára tudjon lépni, ezért szavaztuk meg a költségvetést.”

(MTI)

 

Tovább olvasom

Egészség

Amíg felügyelni tudjuk a gócokat, nincs baj – mondja a szakember

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Világok hangjait hallhatjuk a mórahalmi kulturális központban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Augusztus 21-én, pénteken.

Tovább olvasom

Hírzóna

Majdnem minden második hajléktalan közterületen húzza meg magát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Minden negyedik fedél nélküli gazdasági okból (fizetésképtelenség vagy munkahely elvesztése) került utcára.

Tovább olvasom

Aktuál