Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Balhé

Végrehajtást indított egy vásárhelyi hírportál Márki-Zay ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Promenad.hu végrehajtási eljárást kezdeményezett a vásárhelyi polgármester ellen, aki a portállal szemben elbukott per kapcsán fél éve nem téríti meg a perköltséget. Pedig milliós fizetéséből bőven futná rá. A lap a szegedi szövetségesével üzeni: fizessenek a gazdagok! Ha végre utal a politikus, az összeget a vásárhelyi kórháznak ajánlják majd fel.

A portál cikkéből kiderült, hogy Márki-Zay Péter teljes pályás letámadást indított a Promenad.hu ellen: el akarta és el akarja hallgattatni a lapot, mert napról napra lerántják a leplet a polgármestertől és a városházától független vásárhelyi valóságról, és kiállnak a hatalommal szemben a vásárhelyi emberekért.

Mint arról beszámoltak, a politikus azért fogta perbe a szerkesztőséget, mert tette a dolgát, vagyis tudósított egy sajtótájékoztatóról, egy helyi politikai vitáról. A városvezető méregdrága budapesti szocialista sztárügyvéddel rontott a vásárhelyi sajtóra, a vásárhelyi újságírókra, de rajtavesztett, mert előbb a Kúrián bukta el a sajtópert, majd az Alkotmánybíróság is elhajtotta. Fizetni viszont nem akaródzik neki!

További részletek ITT olvashatók.

Tovább olvasom

Balhé

Továbbra sincs ítélet Szeviép-ügyben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Megint elhalasztották.

Tovább olvasom

Balhé

Folytatódik a belső háború az Indexnél: lemondott a vezérigazgató

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Miután belső háború tört ki a szerkesztőségben.

Tovább olvasom

Balhé

Taxisokra támadt egy őrjöngő részeg Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá olyannyira, hogy elesett, beverte a fejét és elájult…

Tovább olvasom

Aktuál