Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

30 éve nem volt ilyen: indul a szörfszezon a Tiszán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Egy hónappal ezelőtt jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy 30 év után újra lehet szörfözni a Tiszán. A kormányrendelet ma lépett hatályba.

Az évek során a különböző érdekek mentén sokszor módosultak a tavakon történő használatukra vonatkozó előírások, de a Tiszán történő használatát – a kezdetben csak folyószakaszokra vonatkozó korlátozások után – a főágban a mellékágak és a víztározók kivételével megtiltották. A betiltás okait nem sikerült kideríteni, de a Tiszavirág SE kezdeményezte a rendelet módosítását és a szegedi közgyűlés, a Magyar Szörf Szövetség, a Magyar Vitorlás Szövetség, az ATIVÍZIG, a Szolnoki Vízirendészeti Rendőrkapitányság és civil szervezetek szakmai támogatásával sikerült elérni 30 év után a tilalom feloldását. Ezzel egy időben vezetik be a jogosítvány nélkül vezethető nyaralóhajókra vonatkozó szabályozást is – írja a hajózas.hu szakportál.

Azok számára, akik idáig a palicsi tóra, a szentesi termáltóra, a Balatonra, vagy más kisebb tavakra jártak szörfözni, lehetőségük nyílik a Tiszán is vízre szállni. A tilalom feloldása új lendületet adhat a folyóvízi vitorlázásnak, mivel ha az egyszerűbb, olcsóbb szörfön valaki ráérez a szél energiájára, egy csapással közelebb kerül a vitorlázáshoz is.

A szakportálnak Klipper György, a szegedi Partfürdő kikötőjének üzemeltetője elmondta, hogy a vízi sportok alapból veszélyesek, az élő folyók pedig a szokásosnál is nagyobb veszélyeket rejtenek. Szegedi viszonylatban nagy hagyományai vannak az evezős sportoknak és a kajak-kenunak, amelyek művelése ideális körülmények között szélcsendben, sima víztükrön élmény.

– Ha fúj a szél, a hullámok hátán szörfözni, vitorlázni kell. A Tiszavirág SE-be várjuk mindazok jelentkezését, akik már kötődnek a szörfözéshez, vagy szeretnék megismerni, megtanulni és bekapcsolódnának a klubéletbe – mondta Kipper György.

Nyitóképünk illusztráció

Tovább olvasom

Közélet

Hírbehozott Lőrinc napja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Várkonyi Balázs írása.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Fidelitas szerint Gyurcsány a magyar politika cukrosbácsija

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az ifjúsági szervezet úgy véli, „aljas céllal jóhiszemű fiatalokat édesget magához, akik nem tudják, ki is ő valójában.”

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: Az uniós költségvetés és mentőcsomag komoly gazdasági lehetőséget teremt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kormányfő szerint a hetes cikkelyes eljárás lezárásának sincs akadálya.

Tovább olvasom

Aktuál