Szórakozás

Szombaton óriástévén nézhetjük a Mamma Miát a Fűtőmű utcában

Szombaton óriástévén nézhetjük a Mamma Miát a Fűtőmű utcában

2020. június 25., csütörtök
Szombaton óriástévén nézhetjük a Mamma Miát a Fűtőmű utcában

Szombaton a Mamma Mia! című film vetítésével elrajtol a Külvárosi Mozi Piknik programsorozat a rókusi Fűtőmű utcában.

A programsorozat a Szegedi Távfűtő Kft., a Mondolo Egyesület és a Belvárosi Mozi közreműködésével valósul meg. A június 27-i, szombati első vetítést követően még hat alkalommal lesznek ingyenes filmvetítések a Fűtőmű utcában.

Már az utolsó simításokat végzik a Fűtőmű utcai óriási televízión

Kóbor Balázs, a Szetáv ügyvezető igazgatója elmondta, valamennyi előadás ingyenesen látogatható, viszont nem lesznek széksorok, így a nézőknek érdemes plédekkel érkezniük a vetítésekre. Megemlítette, hogy büfé sem lesz a helyszínen, viszont a vetítéseket követően azonnal összegyűjtik a szemetet. Ézsiás Tamás, a Mondolo Egyesület munkatársa elárulta, hogy a programsorozat végeztével az alkotók tovább festik majd az óriási TV-t. – A természet kicsit visszahódítja majd a televíziót – fogalmazott sejtelmesen. A programsorozat technikai feltételeit a Belvárosi Mozi biztosítja. Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nkft. ügyvezető igazgatója elmondta, örültek a megkeresésnek, mert minden olyan kezdeményezést fontosnak tartanak, amely népszerűsíti a mozikultúrát.

A tervezett műsor:

július 18.:

Ready Player One

július 25.:

Gru

augusztus 1.:

Üvegtigris

augusztus 8.:

Csinibaba

augusztus 15.:

Indiana Jones

augusztus 22.:

Kaliforniai álom

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.