Közélet

Szépen halad a múzeum és a vár felújítása – képgaléria!

Szépen halad a múzeum és a vár felújítása – képgaléria!

2020. június 7., vasárnap
Szépen halad a múzeum és a vár felújítása – képgaléria!
Múlt héten megírtuk, hogy a végéhez közelít a Móra Ferenc Múzeum nagyszabású felújítása: a főépületét érintő külső munkálatok nagy része már befejeződött. Sándor Judit fotóriporter kollégánk képgalériájának köszönhetően betekintést nyerhetünk a kultúrpalota és a vár felújításába.

Mint ismeretes

, hamarosan valódi időutazást tehetnek az érdeklődők a megújuló Móra Ferenc Múzeumban. A Kultúrpalota felújítása során kialakítanak egy kilátót, ahonnan nemcsak a Tiszára, hanem a Móra-parkra és a szegedi belvárosra is rá lehet majd látni. A kilátó különlegessége egy kronoszkóp lesz: az eszközbe belenézve egy 3D-s animációt láthatunk majd, mely az egykori belvárost szemlélteti.

A Móra Ferenc Múzeum mellett megújul a szegedi vár, valamint a kőtár is. Avár új, állandó tárlatán Szeged múltjának ikonikus eseményeit mutatják be interaktív módon. Bárki kipróbálhatja például, hogy kiállja-e a boszorkányság próbáját: egy gépezet dönti el, hogy túl könnyű vagy túl nehéz-e a vádlott, ahogyan ez régen a boszorkányok ítéleteinél is történt. Emellett a látogatók megismerkedhetnek a betyárság világával, Rózsa Sándor legendájával, valamint az árvíz és az egykori vár történetével is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.