Közélet

Összefogás kell a turizmus beindításához

Összefogás kell a turizmus beindításához

2020. június 29., hétfő
Összefogás kell a turizmus beindításához

Lassan tér csak vissza az ágazat a járvány előtti szintre.

A Kárpát-medencei turizmus újra indításáról tartottak nemzetközi konferenciát Ópusztaszeren, a Nemzeti Történelmi Emlékparkban, a Kárpát-medencei Turizmus Egyesület és a Hétvezér Turisztikai Egyesület szervezésében. A házigazda, Kertész Péter, az emlékpark igazgatója nyitóbeszédében beszédes adattal támasztotta alá a szakkonferencia szükségességét: tavaly ugyanebben az időszakban több mint nyolcezren jártak a parkban, míg idén 1326 látogatójuk volt, aminek egyértelműen a koronavírus-járvány az oka. Az igazgató úgy vélte, hogy a turizmus nehezen gyógyítható sebeket kapott. — A legnagyobb kihívás most az, hogy úgy szólítsuk meg az embereket, hogy visszanyerjük bizalmukat, amihez összefogás kell az ágazat szereplői között. Csak közös erőfeszítéssel indítható be a turizmus — mondta Kertész Péter. A konferencián Csáki Béla, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy a megyei önkormányzatnak jelentős szerepe van a partneri kapcsolatok építésében, hazánkban és külföldön is. Az előttük álló feladatok között megemlítette a Tisza jobb és a határon átnyúló aktívabb kihasználását, illetve a bicikliutak fejlesztését. Molnár Anita, a Magyar Turisztikai Ügynökség Tourinform-koordinációért felelős programigazgatója szerint a turizmus fekete napja március 14-én volt, amikor összesen 1655 szobafoglalás volt hazánkban, ami a teljes kapacitás 3 százaléka. Hozzátette, hogy messze még a válság vége, de pünkösd óta növekszik a foglalások száma, azóta június 23-ig 180 ezer szállásfoglalást regisztráltak országosan. — A járvány előtti szint eléréséhez 4-14 hónap kell, de ez azt feltételezi, hogy nem lesz második hulláma a járványnak. Az ágazat beindításához adó- és járulékkedvezmények mellett folytatódó fejlesztések társulnak, ami jelenleg is több mint 100 szálláshelyet, fürdőt érint —mondta Molnár Anita, aki azt is elmondta, hogy június elején egy másfél hónapos kampányt indítottak, aminek a legfontosabb eleme pozitív üzenet, a remény sugárzása és közvetítése az utazók felé.

(nyitókép:www.delmagyar.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.