Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Balhé

Ma is élhet még a szerződése a szegedi rablónak Márki-Zay Péteréknél

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Botrányok övezték a szegedi jogászból lett rabló munkáját a vásárhelyi önkormányzatnál. A férfi alkoholista és szerencsejáték-függő is, kollégái szerint olyannyira, hogy teljesen megbízhatatlan és gyakorlatilag munkaképtelen volt. Márki-Zayék mégsem váltak meg tőle, inkább átpapírozták az egészet. 

Két fegyveres rablást is elkövetett egy szegedi férfi a napokban: egy virágboltból és egy postahivatalból próbált pénzt szerezni. Ez nem sikerült, a férfit pedig hamar elkapták a rendőrök. Mint megerősített forrásokból megtudtuk, a szegedi rabló a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak dolgozott, ahová Márki-Zay Péter győzelme után érkezett.

V. Péter korábban Bakson volt jegyző, de onnan botrányos körülmények között kellett távoznia, miután törvénysértések sokaságával gyanúsították meg. Forrásaink szerint a vásárhelyi önkormányzathoz személyes kapcsolatain keresztül került.

A Lakás- és Helyiséggazdálkodási Csoport vezetését bízták rá, de már az első perctől botrányok sora kísérte munkáját – tudtuk meg egyik kollégájától, aki szerint rendszeresen köztisztviselőhöz méltatlan módon viselkedett a bérlőkkel a férfi, az alkoholproblémái pedig lehetetlenné tették a munkája elvégzését. Nemcsak a bérlőkkel és a kollégáival viselkedett furán, hanem a nyilvános eseményeken, köztük önkormányzati bulikban is. Például így:

Sajátos “táncot” lejt V. Péter az egyik hivatali mulatságon. Kollégái ámultan bámulták.

Beszedte a lakbért, de zsebre tette

Megerősítették lapunknak, hogy előfordult olyan eset Hódmezővásárhelyen, amikor V. Péter – noha erre semmilyen joga nem volt – maga indult el beszedni a bérleti díjat, de a pénz nem a város kasszájában, hanem a zsebében landolt. Azért bukott le, mert eközben a hivatal fizetési felszólítással bombázta a “tartozó” lakót, aki viszont elmondta, mi történt és panaszt tett.

A botrányt követően a csoportvezető közszolgálati jogviszonyát megszüntette a vásárhelyi polgármesteri hivatal, de nem bocsátották el, hanem tovább foglalkoztatták, csak most már megbízási szerződéssel. A szerződése ma is élhet tudomásunk szerint, sőt erre hivatkozott is előzetes letartóztatása során.

Az önkormányzat kitérő választ adott

Lapunk kereste az ügyben a vásárhelyi önkormányzatot. Ott azonban arra hivatkozva, hogy nem tudják kicsoda a szegedi rabló, érdemben nem válaszoltak a kérdéseinkre. Annak ellenére nem válaszoltak, hogy a vásárhelyi önkormányat hivatalos oldalán, a szervezeti és személyzeti adatoknál még mindig ezt a férfit tüntetik fel vezetőként:

Tovább olvasom

Balhé

Továbbra sincs ítélet Szeviép-ügyben

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Megint elhalasztották.

Tovább olvasom

Balhé

Folytatódik a belső háború az Indexnél: lemondott a vezérigazgató

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Miután belső háború tört ki a szerkesztőségben.

Tovább olvasom

Balhé

Taxisokra támadt egy őrjöngő részeg Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá olyannyira, hogy elesett, beverte a fejét és elájult…

Tovább olvasom

Aktuál