Közélet

Helyreáll a rend a Szegedi Tudományegyetemen

Helyreáll a rend a Szegedi Tudományegyetemen

2020. június 27., szombat
Helyreáll a rend a Szegedi Tudományegyetemen

Július elsejétől – többek között – sor kerülhet külföldi kiküldetések elrendelésére és hivatalos külföldi delegációk fogadására, valamint engedéllyel lehetőség van zárt és nyílt helyen a 100 főnél több személy részvételével tervezett rendezvények megtartására is. A kollégiumok kivételével az egyetemi épületek július elsejétől szabadon látogathatók.

Közös rektori-kancellári körlevelekben tájékoztatja az egyetemi polgárokat a veszélyhelyzet megszűnését követően alkalmazandó szabályokról az SZTE vezetése. A körlevelek szerint a hatályos jogszabályoknak és szabályzatoknak megfelelően 2020. július elsejétől lehetőség van hivatalos külföldi kiküldetések elrendelésére és hivatalos külföldi delegációk fogadására. Az egyetemi dolgozók magáncélú utazása nem esik korlátozás alá, azonban az ilyen jellegű külföldi utazását (célország és a pontos időtartam megjelölésével) az utazást megelőzően a közvetlen munkahelyi vezetőnek be kell jelenteni. A koronavírus terjedésének teret adó személyes találkozások csökkentése érdekében a zárt és nyílt helyen, 100 főnél több személy részvételével tervezett rendezvények megtartásához a helyi Operatív Bizottság egyedi elektronikus engedélye szükséges. Az engedély kiadása – tömör szakmai indoklással – a coronavirus.jelentes@rekt.szte.hu e-mail-címen kérelmezhető. Az egyetemi épületek – a kollégiumi épületek kivételével – július elsejétől egyetemi polgárok által szabadon látogathatók. A kollégiumi épületek látogatásával, elhelyezéssel, működtetéssel kapcsolatos – az oktatási igazgató útján hozzá megküldött – igényekről a rektor dönt. Távmunkavégzésre a Szegedi Tudományegyetemen a továbbiakban csak a jogszabályban meghatározottak szerint, új egyedi munkáltatói intézkedéssel van lehetőség.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.