Közélet

A Szeviép-ügyben az ügyészség pillanatnyilag nem lát okot feljelentésre

A Szeviép-ügyben az ügyészség pillanatnyilag nem lát okot feljelentésre

2020. június 18., csütörtök
A Szeviép-ügyben az ügyészség pillanatnyilag nem lát okot feljelentésre

Magyarországon a védekezés sikeresebb volt, mint Nyugat-Európa legtöbb országában. A rendkívüli jogrend tette lehetővé a gyors és hatékony intézkedéseket. 98 nap után köszönetet mondunk mindenkinek, aki részt vett a védekezésben, amiben egyedül az ellenzékre nem lehetett számítani - közölte a csütörtöki Kormányinfón Gulyás GergelyMiniszterelnökséget vezető miniszter.

Nemtelen támadások, az ország külföldön való lejáratása és kamuvideók jellemeztek a baloldalt. Három havonta felül fogják vizsgálni a járványügyi készültség intézkedéseit, ami felváltja a veszélyhelyzetet. Gulyás Gergely arról is tájékoztatott,

a veszélyhelyzet elmúltával a kormány a 65 év felettiek vásárlási idősávját is eltörölte.

A miniszter jelezte, augusztus 15-ig a zenés-táncos eseményekre továbbra is vonatkozik az ötszáz fős korlátozás, de ezt is felül fogják vizsgálni bizonyos időközönként. Gulyás kijelentette: a határon való átlépést az EU-s országok között a lehető leghamarabb lehetővé kell tenni, hiszen a tagországok esetében indokolt a határok felszabadítása, a szabad átjárás biztosítása. A menekültügyi kérelmek elbírálására a szomszédos országok nagykövetségein van lehetőség, az elmúlt hónapokban a migráció megállt, a májusi adatok azonban ismét aggasztóak aggasztóak. Gulyás Gergely reméli, a határok megnyitása nem a migráció növekedésével fog járni. A gazdasági helyzetről is tárgyalt a kormány: komolya hatásokkal járt a járványidőszak, a gazdasági növekedés előrejelzései eltérőek, a kormány hivatalos várakozása a recesszió mértékét illetően a pénzügyminisztérium jelzése alapján -3 százalék. Az eddigi intézkedéseket a kormány megtárgyalta, a legutóbbi összesítés alapján

1,2 millió munkavállaló munkahelyének megőrzéséhez tudott hozzájárulni a kormány.

Gulyás Gergely megemlékezett az elhunyt két vízilabda-legendáról, Kárpáti Györgyről és Benedek Tiborról is. Újságírói kérdésre a miniszter elmondta, a főváros korábbi vezetése jó anyagi állapotban adta át a kasszát Karácsony Gergelyéknek, most is 180 milliárd van állampapírban tartalékban, és a kormány továbbra is biztosítja a 6+1 milliárd forintot a Lánchíd felújítására, amit haladéktalanul el kell kezdeni. Újabb kérdésként merült fel, hogy mekkora összeget szán a kormány az augusztus 20-i tűzijátékra, illetve ki dönti el, hogy indíthatók-e rakéták a Lánchídról? Gulyás Gergely közölte, egyik kérdésről sem született még döntés, a rakéták kilövésének kérdésében pedig ő maga nem kompetens. A kata-adózás módosításának lehetőségéről Gulyás Gergely azt mondta, egyetért azzal, hogy annak szerkezetét érdemes lenne áttekinteni, azonban a kormány számára jelenleg a gazdasági stabilitás a legfontosabb, ezért nem történt egyelőre módosítás.

A kormány a miniszter tájékoztatása szerint július 20-ától mehet szabadságra, előtte semmiképpen nem,

az augusztus 14-től kezdődő héten azonban az ünnepkör és azzal járó kötelezettségek miatt szinte minden kormánytag dolgozni fog.

A fővárosnál rendelkezésre álló összegből többször is fel lehetne újítani a Lánchidat,

az augusztus 20-ai ünnepségek pedig a belföldi turizmus élénkítését szolgálja, és nem csak Budapesten, de a megyei jogú városokban is rendeznek majd programokat – közölte a miniszter a Magyar Nemzet kérdésére, mely szerint

a baloldal minden fórumon, sőt utcai kampánnyal támadja az augusztus 20-i állami ünnepség megrendezését.

Karácsony Gergely főpolgármester az ünnepség és a rendezvények állami támogatását a fővárosi fenntartású, tulajdonú Lánchíd felújítására fordítaná. Lapunk következő kérdése volt, hogy hol tart a gyöngyöspatai, több milliós, oktatási szegregációs kártérítés gyakorlattá válást megelőző törvényjavaslat tárgyalása? Gulyás Gergely elmondta, a javaslatot tárgyalja a kormány, de

személyi jogsértés esetében és hasonló esetekben oktatásban lehet a kártérítést megállapítani, hiszen más eljárás csak rontana a helyzeten.

Megjegyezte: ebben a történetben mindenki vesztes. A Magyar Nemzet utolsó kérdése az volt, hogy hogyantud a kárpátaljai nemzetrészen segíteni a magyar kormány?A miniszter elmondta, az elmúlt években a kormány a vállalkozókat arra biztatta, a határon túli területeken fektessenek be.

25 milliárd forinttal fogja támogatni a határon túli beruházásokat megvalósító vállalkozásokat a kormány,

hiszen nem csupán arról van szó, hogy felelősséget kell vállalnunk határon túli magyarokért, a gazdaság területén is jelentős profitot hozhat a döntés.

A Szeviép-üggyel összefüggésben menesztett bírósági vezetővel kapcsolatban elmondta, az ügyészség pillanatnyilag nem lát okot feljelentésre.

A Pesti úti idősotthonban történtekkel kapcsolatban a bíróság fog dönteni a felelősség megállapításáról – mondta Gulyás Gergely. Megkérdezték, mi a véleménye a miniszternek arról, hogy „téglajegyet” lehetne vásárolni a Lánchíd felújítására?

A miniszter megjegyezte, ha Tarlós István lenne a főpolgármester, már folyna a felújítás, egy éven belül meg is lenne, azonban sokatmondó, hogy jelenleg semmit nem lehet tudni a felújításról.

Gulyás Gergely egy másik kérdésre válaszolva elmondta, inkorrektnek tartja, hogy sokan Müller Cecília ellen politikai támadásokat indítottak, de „a kaspós mémeket” viccesnek találta. – Az Európai Bíróság civil szervezetekkel kapcsolatos ítéletét is tiszteletben tartjuk, mint minden ítéletüket, de a döntés nagyon friss, át kell tanulmányozni – reagált a testület ítéletére Gulyás Gergely, aki a következő Kormányinfóra ígért pontos választ. Gulyás Gergely azt mondta,

azért indult plakátkampány a nemzeti konzultáció népszerűsítésére, hogy minél többen vegyenek részt abban.

A nyugdíjasoknak szóló, három havonta megjelenő újságot jó kezdeményezésnek tartja. A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben 50 milliárdot szán a kukaholding állampolgároktól beszedett díjak feletti kiadásaira.

Hozzátette: ekkor összeggel kell hozzájárulnia kormánynak a kukaholding díjaihoz azért, hogy a rezsidíjak ne növekedjenek.

Arról is kérdezték a minisztert, hogy vannak, akik féltik a színművészeti egyetemet, tüntetésrekészülnek, mert attól tartanak, hogy a kormánynak korlátlan beleszólása lehet az egyetem ügyeibe. Gulyás Gergely elmondta, a helyzet pont fordított: eddig volt befolyása az államnak az egyetem működésére, mostantól azonban kuratórium dönthet, vagyis az állam beleszólása megszűnik. – A kuratórium tagjai között nehezen lehet elképzelni, hogy kormánytag szerepeljen, pláne, mivel a legtöbben jogászok, vagyis nem kompetensek a művészeti egyetemek tevékenységével kapcsolatban – tette hozzá. Jó időben jó cél szolgált a Kisfaludy 2030 pályázat, amely szállodák megújítását szolgálja, szobánként egymillió forint támogatással – jelezte a politikus. Arról is kérdezték a minisztert, hogy Karácsony Gergely Facebook-posztjában azt írta, a kormánynak kilenc éve volt arra, hogy felújítsa a Lánchidat, mégsem tette meg. Gulyás Gergely válaszában úgy fogalmazott:

akkor kell egy hidat felújítani, amikor eljön az ideje, még az ellenzékben lévő baloldal sem vádolta Tarlós Istvánt azzal, hogy késtek volna a hídfelújítással,

amelynek kiadásai jelenleg körülbelül 15 és 30 milliárd közötti összegre tehető. Ez az összeg azonban a késedelemmel napról napra növekszik. Nem szeretne a miniszter pánikot kelteni, bízik benne, hogy az illetékesek fel tudják mérni, mennyire szükséges a felújítás. A miniszter jelezte: az anyagi források többszörösen rendelkezésre állnak. Gulyás hangsúlyozta, méltánytalannak tartja a vitát, hiszen

a szocialistáktól államcsőd közeli helyzetben vették át a kormányzást, ehhez képest Tarlós István után a fővárosi költségvetés plusz 50 százalékával vették át a fővárost októberben az ellenzékiek.

Elhangzott: a héten június 16-án Dobrev Klára posztjában azzal támadta a kormányt, miért nem tartanak Nagy Imre halálának évfordulóján ünnepséget és vádakat fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Gulyás Gergelynek ezzel kapcsolatban az a véleménye, Dobrev Klára arcátlanságban versenyzik saját férjével, Gyurcsány Ferenccel, hiszen a Fidesz első nagy sikerű rendezvénye 1989-ben az újratemetés volt.

– Dobrev Klára nagyapja végeztette ki Nagy Imrét, és hiába nem azonosul nagyapja tetteivel, vagy annak mentegetőzésén kapják gyakran, ez olyan „pofátlanság” részéről, amire nem lehet mást mondani

– szögezte le. Arra a kérdésre, hogy augusztus 15-ig nem lehet ötszáz fő fölött rendezvényeket tartani, Gulyás Gergely azt mondta, csak zenés táncos rendezvények nem tarthatók, az augusztus 15-i dátum a virológusszakértők véleménye alapján lett kitűzve. – Ezt újra és újra felülvizsgálják, ha nem lesz indokolt, hamarabb is eltörölhetik a dátumot, de ennek egyelőre még nem látják, hogy eljött volna az ideje – jegyezte meg. A miniszter hangsúlyozta, a szakértők véleménye a fontos. Annak kapcsán, hogy állítólag a mozik nem tudják, milyen egészségügyi szabályok vonatkoznak rájuk, Gulyás Gergely elmondta,

ahol külön nem szabályozták a maszkviselést, ott ennek a szabályai már nem állnak fenn.

– Éjféltől bárki szabadon utazhat, így az egészségügyi és a kormányhivatali dolgozók is – tette egyértelművé Gulyás Gergely. Arról is beszélt, hogy felkérték az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy mérje fel az elhalasztott beavatkozások számát, és tegyék lehetővé a 65 év feletti orvosok munkába állását. A minisztertől azt is megkérdezték, van-e jelenleg Magyarország területén menedékkérő, nyújtottak-e be kérelmet.

Mintegy 800 menekült van Magyarországon, akik menekültstátuszt kaptak,

de a kérvények számáról nem tud pontos számot mondani. Arról is kérdezték, hogy tervez-e találkozót Karácsony Gergellyel a Lánchíd kapcsán a kialakult helyzetben? Gulyás Gergely azt mondta, körülbelül egy hónapja találkozott a főpolgármester a miniszterrel és arra kérte, a tanácsülést halasszák el.

A nemzeti légi fuvarozással kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta, sajnálatos, hogy a Malév csődbe ment, de nem látják, hogy nyílna piaci lehetőség egy magyar cég létre hozására.

Az unió következő hétéves költségvetés vitájáról pedig azt mondta, az uniónak el kell ismernie a magyar határvédelem költségeit.

– Indokolt lenne, hogy ehhez ők is hozzájáruljanak, hiszen az ország nem csupán saját, de Európa határait is védi – közölte Gulyás.

(M1, MN)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.