Gazdaság

A magyar cégek többsége még idén javulást vár

A magyar cégek többsége még idén javulást vár

2020. június 9., kedd
A magyar cégek többsége még idén javulást vár

A vállalkozások többsége még idén javulást vár - közölte a Századvég Gazdaságkutató kedden az MTI-vel.

A Századvég Gazdaságkutató ezer kis-, közepes- és mikrovállalat (kkv) vezetőjét kérdezte meg arról az elmúlt hónapokban, hogy milyennek ítélik a gazdasági helyzetet, illetve hogyan érintette vállalkozásukat a koronavírus. A kutatás eredménye szerint a járványhelyzet okozta gazdasági sokk következtében hirtelen, meredeken romló vállalati várakozásokat májusban a pesszimizmus mérséklődése követte, csökkentek a jövővel kapcsolatos negatív várakozások.

A gazdaság szereplői jelenlegbizakodóbbak a következő egy évre vonatkozóan, mint márciusban és áprilisban voltak. A vállalkozások 33 százaléka számít termelése, szolgáltatási volumene csökkenésére, 27 százaléka pedig annak növekedésére. Ugyanakkor a márciusi és április eleji gazdasági bejelentéseknek, valamint a járványgörbe sikeres ellaposításának és a romló bázisidőszaki adatoknak köszönhetően a jövőre vonatkozó termelési várakozások áprilishoz képest érdemben javultak - közölte a Századvég Gazdaságkutató.

A közlemény szerint a jelenlegi helyzet a cégek mintegy felének okoz likviditási problémát, de csak 3 százalékuknak áthidalhatatlant. Ez az előző hónaphoz képest javulást jelent. Ha a májusi helyzet 2-3 hónapig fennmaradna, saját várakozásaik szerint a kkv-k ötöde kerülne csődközelbe. Azonban a kijárási korlátozások feloldása és a vészhelyzet megszüntetése pozitív fordulatot hozhat júniusra. A Századvég Gazdaságkutató elemzése szerint a járvány hatása a vállalkozások széles körét érinti, az áprilisi 72 százalékos csúcs után májusban 64 százalékuk számolt be a kereslet csökkenéséről. Az árbevétel csökkenésében jelentős heterogenitás figyelhető meg a vállalatok között. A teljes bevételkiesést elszenvedők aránya különösen magas a mikrovállalkozások, illetve a szolgáltató szektor esetében. Májusban az előző hónaphoz képest nőtt azok aránya, akikre a járvány nem gyakorolt hatást. Március óta folyamatosan, tartósan és jelentősen csökken a vállalatok beruházási kedve, több mint 10 százalékponttal nőtt azok aránya, akik nem terveznek beruházást. Bár egyre több beruházástámogató konstrukció áll rendelkezésre, ebben a folyamatban az érdemi pozitív változáshoz a vállalkozások gazdasági kilátásának további javulása szükséges - hívja fel a figyelmet a Századvég Gazdaságkutató. A járvány kitörése óta a megkérdezettek 11,7 százaléka hajtott végre leépítést, áprilisban 11,5 százalék mondta ezt, 2,5 százalék pedig bővítette alkalmazotti létszámát, ez áprilisban 2 százalék volt. Az elbocsátott munkaerőt a vállalkozások 65 százaléka teljesen vissza kívánja venni, míg 18 százalék részben, ami mérsékelheti a munkanélküliséget az év hátralévő részében. A leépítések legsúlyosabban a kereskedelemben és a szolgáltató ágazatokban dolgozókat érintették, a jövőre vonatkozóan pedig az ipar kilátásai a legpesszimistábbak. A munkaerőpiacon a jövőre vonatkozó tervek lassan - bár még nem teljesen - visszarendeződnek a válság előtti szintre: a vállalatok 4,2 százaléka tervez további leépítést a következő 6 hónapban, míg 14,7 százalék inkább bővítene, visszavenne. A vállalatok 56 százaléka fél éven belül, további 31 százalék pedig fél és egy év között számít arra, hogy működése teljesen helyreáll - közölte a Századvég Gazdaságkutató.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.