Sport

Június 22-én kezdi az alapozást a Szeged-Csanád GA

Június 22-én kezdi az alapozást a Szeged-Csanád GA

2020. május 21., csütörtök
Június 22-én kezdi az alapozást a Szeged-Csanád GA

Az átigazolások kapcsán egyelőre még sok a kérdőjel.

Dobos Barna, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

nemrégiben kinevezett vezetőedzője

elmondta, egyelőre még ismerkedik Szegeddel, de jelenleg viszonylag kevés ideje van városnézésre,

mivel a csapat megkezdte a közös edzéseket

, ráadásul a járványhelyzet egyébként is lassítja a város feltérképezését. Megemlítette, hogy kiváló infrastruktúrával rendelkezik a klub és erről most személyesen is meggyőződött.

Dobos elárulta, a jelenlegi edzések célja felmérni, hogy az elmúlt két hónap milyen hatással volt a játékosokra és az eredmények függvényében megpróbálják úgy megtervezni a nyarat, hogy megfelelő fizikai és mentális állapotból indulhasson a felkészülés. – Jelenlegi terveink alapján június 7-ig edzünk majd két hét szünet után, június 22-én kezdjük meg a felkészülést a bajnoki rajtra, de ezen még változtathat a járványhelyzet és ezáltal az MLSZ döntése a bajnoki rajtot illetően – fogalmazott a tréner. Hozzátette, optimális lenne, ha a felkészülés kezdetére a keret nagy része együtt lenne, de ez ritkán alakul így. Megemlítette, hogy az átigazolási időszak kapcsán egyelőre még sok a nyitott kérdés.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.