Hírzóna

Jóval kevesebben ülnek motorra

Jóval kevesebben ülnek motorra

2020. május 2., szombat
Jóval kevesebben ülnek motorra

Jelentősen, csaknem harmadával esett vissza a motorosforgalom a kijárási korlátozás bevezetése óta az előző év hasonló időszakához viszonyítva – közölte a Magyar Nemzettel a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

A cég kamerái a kijárási korlátozás bevezetésétől, azaz március 28-tól április ­28-ig csaknem 110 ezer motoros áthaladását rögzítették, ami 32 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanekkor. A személyautóknál jóval nagyobb, csaknem 53 százalékkal kevesebb mozgást érzékeltek a kamerák. – A motorosoknál a forgalomcsökkenés mértéke a gyorsforgalmi utakon volt a legnagyobb: a hazai autópályákon és autóutakon 43, a főutakon negyedével kevesebb motoros áthaladását látták a kameráink – közölte Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. A külföldi felségjelzésű motorok körében a határzár következtében jóval nagyobb, 77 százalékos volt a visszaesés. A magyar rendszámú motorok áthaladása viszont csak 22 százalékkal csökkent. A kijárási korlátozás bevezetése óta eltelt időszakban a legtöbben Pest megye díjköteles útjain ültek motorra. A gyorsforgalmi utak közül a legtöbben az M0-son, az M2-esen és az M8-ason motoroztak, a főutak közül pedig a 84-es, a 10-es és az 51-es főúton érzékelték a legtöbb járművet. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.