Közélet

A Fidesz számára a nehezebb időkben is a gyermek az első

A Fidesz számára a nehezebb időkben is a gyermek az első

2020. május 31., vasárnap
A Fidesz számára a nehezebb időkben is a gyermek az első

A kormánypártok számára továbbra is a gyermek az első - közölte a Fidesz vasárnap, gyermeknap alkalmából az MTI-vel.

Az a céljuk - írták közleményükben -, hogy Magyarország családbarát ország legyen, és ezen a mostanihoz hasonló nehezebb idők sem változtatnak. A baloldal politikájával ellentétben a válságkezelésnél nem a családokat sújtó megszorításokban hisznek, hanem abban, hogy a gyermekes családokat még fokozottabban kell segíteni - tették hozzá. Ezt tartják szem előtt a koronavírus-járvány alatt is, amikor több családtámogatás elérését tették könnyebbé és hiteltörlesztési moratóriumot tartanak fenn, hogy ezzel is segítsék a családok szociális biztonságát - olvasható a közleményben. Felhívták a figyelmet arra, hogy 2010 óta két és félszeresére emelték a gyermekes családok támogatását, és támogatják, hogy a jövő évi költségvetésben is tovább emelkedjen az erre fordított összeg, a járvány okozta gazdasági problémák kezelése mellett is. A gyermeket nevelők továbbra is számíthatnak a családi adókedvezményre, a csokra, az otthonteremtési támogatásokra, a babaváró támogatásra, a gyed extrára, a kisgyermekes édesanyákat segítő kedvezményekre, folytatódnak a bölcsőde- és óvodafejlesztések - részletezték. Azt írták: támogatnak minden olyan intézkedést, amely segíti a gyermekvállalást, akár a meddőségi kezelésekkel vagy az örökbefogadás egyszerűsítésével is. "Emellett az a célunk, hogy tovább erősítsük a gyermekek és fiatalok védelmét."

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.