Közélet

Nem mondott igazat Rovóról, most tovább titkolózik az orvosi kamara alelnöke

Nem mondott igazat Rovóról, most tovább titkolózik az orvosi kamara alelnöke

2020. április 29., szerda
Nem mondott igazat Rovóról, most tovább titkolózik az orvosi kamara alelnöke

Az RTL Híradónak még örömmel nyilatkozó kamarai alelnök már nem annyira beszédes, ha kérdésekre is kell válaszolni. Ugyanis semmilyen információt nem adnak a rektorral szemben indított etikai eljárásról, és még csak meg sem indokolják ennek okait.

Mint azt

a SzegedMa megírta

, a szegedi rektor-igazgató március közepén jelezte, hogy koronavírus-fertőzött és a tüneteit észlelve azonnal karanténba is vonult, de a lappangási időben még dolgozott és betegeket látott el. A rektor akkor azt is mondta, hogy mivel évtizedes jártassága van a fertőző betegségek terén, alapesetben is kellő óvatossággal jár el, ezért kizártnak tartja, hogy bárki elkaphatta tőle a vírust. Igaza is lett,

mindegyik kontaktja negatív lett

. Eközben azonban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke nyilatkozott a sajtóban és közölte, etikai vizsgálatot indítottak Rovó ellen. Dr. Lénárd Rita azt is lenyilatkozta az RTL-nek, hogy

"Rovó László hat munkatársa is megfertőződött koronavírussal a szegedi klinikán"

. Erről kiderült azonban, hogy nem igaz! Már akkor rákérdeztünk arra, hogy mégis honnan szedte ezt az információt az alelnök, de kérdéseinket azzal hárították el, hogy folyamatban van a vizsgálat, nem nyilatkoznak. Most rákérdeztünk újra, mert kíváncsiak voltunk arra, hogyan áll az etikai eljárás, megállapítottak-e bármit is, és úgy egyébként, mikorra várható az eljárás vége (ha esetleg nem ért volna véget). Az alapkérdés is megválaszolatlan: honnan vette a hat fertőzött beteg történetétLénárd Rita? A napokkal ezelőtt feltett kérdéseinkre ezúttal mindössze egy egymondatos "válasz" érkezett, amely szerint az

"etikai eljárásokkal kapcsolatban nem áll módunkban tájékoztatást adni".

A SzegedMa továbbra is kíváncsi arra az etikai eljárástól független információra, hogy a MOK alelnöke mi alapján állította, hogy a rektor embereket fertőzött meg; ha ennek valóságtartalmáról pedig nem győződött meg, akkor miért állította ezt mégis egy országos hírműsorban?

50 ezer beteget vízionált a Magyar Orvosi Kamara március végére

A

Magyar Orvosi Kamara (MOK) oldalán jelent meg

egy 11 pontból álló javaslatcsomag a kormány számára még március közepén. Ebben a kormány intézkedéseit óvatosan kritikával illető mondatok mellett azt írta akkor a kamara, hogy

az ismertté vált esetek száma alapján a járvány Magyarországon már a gyors kibontakozás szakaszában van, és a fertőzött, de még nem azonosított betegek száma már akár az 1000 főt is elérheti. Ez a szám egy hét múlva az epidemiológiai statisztikai modellek alapján a 78 ezer, két hét múlva akár 5060 ezer is lehet.

Politikai célokat szolgál a Magyar Orvosi Kamara?

Sokan feszegetik ezt a kérdést, és talán nem alaptalanul. Aki azonben ezt az elsők között felvetette, egy orvosprofesszor volt, aki

a Magyar Nemzetben fejtette ki egészen pontosan

, hogyan és miért jutott erre a következtetésre. A "Gyurcsányék árnyéka az orvosi kamarán" című cikkében egyebek mellett azt állítja a professzor Kincses Gyuláról, a MOK elnökéről hogy :

"Gyurcsány Ferenc megbukott kormányának államtitkára, Kincses Gyula(...)a 2018-as választások előtt egyeztette az ellenzéki pártok egészségügyi programjait (...)Megnyilvánulásai kivétel nélkül kormányellenesek. Egyértelmű, hogy a MOK-ot trójai falóként akarják felhasználni politikai céljaikra. (...)Kincses harminc éve nem gyakorló orvos, két éve lépett be a MOK-ba, már nyugdíjasként, nyilvánvaló célból. (...)Nincs még egy orvos Magyarországon, akinek kevesebb erkölcsi alapja lenne a Magyar Orvosi Kamara elnöki tisztségére pályázni."

Kincses Gyuláról azt is írja kollégája, amolyan "jellemrajzként", hogy

"pályafutása során valamilyen formában együttműködött szinte minden politikai párttal. MDF-es országgyűlési képviselő, a Fidesz első kormányában kormánytanácsadó, a 2002-es MSZP–SZDSZ-kormány idején kormányzati háttérintézmények főigazgatója, végül az SZDSZ hatáskörébe tartozó minisztérium államtitkára a Gyurcsány-kormányban."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.