Közélet

Nem dönthetnek egyedül a polgármesterek a veszélyhelyzetben?

Nem dönthetnek egyedül a polgármesterek a veszélyhelyzetben?

2020. április 1., szerda
Nem dönthetnek egyedül a polgármesterek a veszélyhelyzetben?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes éjjel benyújtott egytörvénytervezetet, amelyben szerepel egy olyan szakasz, amely szerint a katasztrófavédelmi törvényt úgy változtatnák meg, hogy a polgármesterek nem tudnának majd egyedül dönteni veszélyhelyzetben.

A jogszabály-tervezet úgy szól, hogy apolgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke (4) bekezdés szerinti döntéséhez

szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása.

A megyei, fővárosi védelmi bizottság az előzetes jóváhagyás tekintetében a döntési javaslat beérkezését követő 5 napon belül köteles dönteni, amely határidő jogvesztőnek minősül” Egy másik szakasz szerint: “Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt a polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke által még el nem fogadott döntésekre is alkalmazni kell.” Az Index

szerint

egyébként ez a szakasz éppen azt a

törvényhelyet

egészítené ki, amely szerint

veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.

A lap szerint ez azt jelenti, hogy amennyiben a kormány által elrendelt veszélyhelyzetben a parlament elfogadja Semjén javaslatát,

a polgármesterek a jövőben gyakorlatilag semmiről nem dönthetnének önállóan.

Mindez azt is jelentheti, hogy a településeket, kerületeket, vagy akár a fővárost érintő kérdésekben a védelmi bizottságban ülőhonvédségi, katasztrófavédelmi és a rendvédelmi szervek vezetői vennék át a vezetést a veszélyhelyzet ideje alatt – ha helyes a lap értelmezése.

A Transparency International (TI) szerint Komlón, Szekszárdon és Nagykanizsána polgármesterek törvénysértést követtek el, amikor a járványhelyzetre hivatkozva hoztak egy személyben városvezetési döntéseket. Ha ez a mostani tervezet hatályba lép, akkor ezek az “anomáliák” megszűnnek. Ez akár jó hír is lehetne. Ám mi van azokkal a polgármesterekkel, akik nem készültek ilyen radikálisan egyszemélyű döntésekre?

A jogvédő szervezet egyébként a törvényesség helyreállításához szükséges intézkedések megtételére szólította fel Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert és Pintér Sándor belügyminisztert.

(Kiemelt kép:444.hu/Halász Júlia)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.