Sport

Idén nem lesz magyar bajnok a kézilabdában sem

Idén nem lesz magyar bajnok a kézilabdában sem

2020. április 9., csütörtök
Idén nem lesz magyar bajnok a kézilabdában sem
Befejezetté nyilvánította a hazai sorozatokat a kézilabda-szövetség.

A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat. Az MKSZ közleményben emlékeztetett rá, hogy a koronavírus megjelenése miatt, illetve a kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében március 14-én valamennyi, az általa és a megyei kézilabda-szövetségek által kiírt bajnokság és kupasorozat mérkőzéseit felfüggesztette. Mivel ezeket "sportszakmai indokok alapján" meghatározatlan ideig nem lehet folytatni, a szövetség vezető testülete csütörtökön úgy döntött, hogy a sorozatokat befejezetté nyilvánítja. Az egyhangúlag meghozott döntés része, hogy a helyezéseket nem osztják ki és nem lesznek kiesők, illetve feljutók. A nemzetközi kupákban azok a csapatok indulhatnak, amelyek a 2018/19-es idény alapján jogosultak voltak. A Európai Kézilabda-szövetség (EHF) egyelőre még nem döntött, legutóbbi tervek szerint nyár végén fejezné be a férfi és női Bajnokok Ligája-sorozatot. Ebben még a MOL-Pick Szeged a Vardar Skopje ellen játszana a nyolc közé jutásért.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.