Csak nyugi! – éneklik a magyar mentősök

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mentőszolgálat munkatársai a szabadnapjukat áldozták fel, hogy elkészítsék a dalt.

Az Országos Mentőszolgálatnál dolgozó több mint 8400 szakember a koronavírus elleni harc frontvonalában áll helyt hosszú hetek óta. Egy csapatnyi mentős most még a szabadnapját is feláldozta, hogy dallal biztathassa a karanténban levőket. Bobby McFerrin Don’t Worry, Be Happy című slágerét dolgozták fel, a helyzetre aktualizált szöveggel.

❗️❗️❗️CSAK NYUGI❗️❗️❗️ EGYÜTT LE FOGJUK GYŐZNI A VÍRUST! ❤️🚑🇭🇺Az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségét több mint 8400 elhivatott szakember alkotja, akik az új koronavírus elleni harc frontvonalában mutatnak példát naponta, helytállásból és emberségből egyaránt. Az életmentők ezúttal még szabadnapjukat is feláldozták, hogy egy kicsit bíztathassák a karanténban levőket. Ígérik,” ha ennek vége, jön egy nagy buli!” Nos, mi ott leszünk! ❤️🚑🇭🇺#VIGYÁZZUNKEGYMÁSRA #mentők#veddészreamentőt #maradjotthon

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2020. április 13., hétfő

 

 

 

Előző sztori

Megvan a férfi kézilabda BL-döntő időpontja!

Következő sztori

Operatív törzs: védőeszközök tűntek el három kórházban, büntetőeljárás indult

Legutóbbi hasonló cikkek