Közélet

Zajlik a tram-train építése Vásárhelyen

Zajlik a tram-train építése Vásárhelyen

2020. március 24., kedd
Zajlik a tram-train építése Vásárhelyen

Konda Imre, a tram-train főmérnöke és Mucsi László projekttanácsadó volt a hétfői Közös Nevező vendége. A szakemberek a Rádió 7 műsorában elmondták, jelen állás szerint nem okoz csúszást a koronavírus-járvány - írja a Promenád.hu.

Az egész világon komoly gondokat okoz a koronavírus, azonban a tram-train munkálatai továbbra is folytatódnak, természetesen a kellő óvintézkedéseket betartva. Konda Imre főmérnök elmondta, hogy jelenleg 25-30 fő dolgozik otthonról. Ők azok, akik a tervezéssel, illetve papírmunkával foglalkoznak. Az építkezésen körülbelül 30 munkás dolgozik, akik szigorított biztonsági intézkedések mellett végzik munkájukat. Kis csoportokban dolgoznak, az érintkezést (például a kézfogást) kerülik, valamint kézfertőtlenítő is a rendelkezésükre áll. Ezen kívül a csoportvezető minden reggel ellenőrzi, hogy egészségesek-e a munkások. A szakember kifejtette, hogy a jelenleg nincs csúszás. A vállalkozók nem jeleztek anyag- vagy alkatrészhiányt, azonban ez a jelenlegi helyzetre igaz, lehet, hogy egy hét múlva már akadozhat az ellátás. A tram-train járművei Spanyolországban, Sevillában készülnek, és Olaszországból is érkeznek alkatrészek, így a járművek esetében elképzelhető némi csúszás. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.