Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egészség

Trócsányi László is negatív, nem fertőzött

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Ezt ő maga jelentette be a közösségi oldalán.

Azt írta:

“A koronavírus-járvány okozta egészségügyi helyzet miatt már én is otthonról folytatom munkámat, tartom a kapcsolatot kollégáimmal és szeretteimmel. 

Az elmúlt hetekben munkámból kifolyólag olyan környezetben is megfordultam, ahol később egy személynél koronavírusos megbetegedést állapítottak meg, ezért jómagam is kötelezően átestem a teszten, amelynek eredménye negatív lett.

Bár egészségesnek és jól érzem magam, fontosnak tartom, hogy elővigyázatosságból betartsuk az orvosok, szakértők és a kormány kérését és lehetőségünkhöz mérten maradjunk otthon.”

Mindez azért izgalmas, mert március 13-án az egyetemi vezetés B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő és Juhász Tünde megyei kormánymegbízott társaságában koszorúzta meg Petőfi Sándor szobrát a Dóm téren. Az egyetem weboldala szerint az eseményen részt vett Rovó László és Trócsányi László is. Az Orbán-kormány korábbi igazságügyi minisztere, Trócsányi László jelenleg az SZTE Állam-és Jogtudományi Karának oktatója, valamint a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Tovább olvasom

Egészség

Új eszközökkel gazdagodott a makói kórház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Betegőrző monitorokkal és infúziós pumpákkal.

Tovább olvasom

Egészség

Továbbra is kedvező a járványügyi helyzet hazánkban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Csongrád-Csanád megyében 14 aktív fertőzöttet tartanak nyilván.

Tovább olvasom

Egészség

Úgy tűnik, hogy Csongrádban lecsengett a járvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Bár újabb 16 fertőzöttet diagnosztizáltak az országban.

Tovább olvasom

Aktuál