Írjon nekünk

Hírzóna

Tízéves fiút bántalmazott bedrogozva és részegen egy férfi Vásárhelyen

/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többek között egy tízéves fiút bántalmazott és fenyegetett tavaly májusban – közölte a vádhatóság.

A vádirat szerint a férfi tavaly május 14-én este 7 órakor Hódmezővásárhelyen ittas állapotban odalépett a hazafele sétáló gyermekkorú sértetthez, aki látva a vádlott állapotát megpróbált kitérni előle. Vádlott azonban ezt nem hagyta, egy hirtelen mozdulattal a sértetthez lépett és minden indok nélkül egy parkoló autóhoz szorította és lökte a fiút, majd arcon ütötte és megfenyegette, hogy megöli. A sértettnek sikerült a vádlott szorításából szabadulnia és a helyszínről elmenekülnie. A fiúnak nem keletkezett sérülése. Sértett édesanyja a vádlottal szembeni eljárás lefolytatására magánindítványt terjesztett elő.

A vádlottat a rendőrök előállították és vizeletmintát is vettek tőle, amely kannabisz fogyasztását mutatta ki.

Mindezeken túlmenően a vádlott 2019. május elején egy hódmezővásárhelyi ingatlan kerítésén átmászva virágokat és virágtartókat is lopott mintegy 11 000 forint értékben.

A járási ügyészség vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének kísérletével, zaklatás vétéségével, kábítószer birtoklásával és lopás vétségével vádolja.

A többszörösen büntetett előéletű, szabadlábon védekező vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Romániában először ugrott 300 fölé az egy nap alatt regisztrált fertőzések száma

/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Romániában először ugrott 300 fölé az egy nap alatt ismertté vált új koronavírusos fertőzések száma. A stratégiai kommunikációs törzs vasárnap délben közölt összesítése szerint az elmúlt 24 órában 308 új esetet diagnosztizáltak, és kilenc ember halt meg a fertőzés következtében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Spanyolországban több mint nyolcszázzal nőtt a halottak száma egy nap alatt

/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.

Tovább olvasom

Hírzóna

 A brit miniszterelnök szigorúbb intézkedéseket ígért, Németországban közel 60 ezer fertőzött

/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Boris Johnson brit kormányfő szigorúbb intézkedéseket helyezett kilátásba a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedés elleni küzdelemben vasárnap. Németországban a hét utolsó napjára megközelítette a 60 ezret a fertőzöttek száma.

Tovább olvasom

Aktuál