Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Hírzóna

A gazdaságélénkítési terv kiemelt célja, hogy mindenkinek legyen munkája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A miniszterelnök által bejelentett “példátlan gazdaságélénkítési terv” egyik kiemelt célja az, hogy mindenkinek legyen munkája – írta keddi számában a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor kormányfő a gazdasági kamarák, valamint a jegybank és a vállalkozói érdekképviseletek vezetőivel folytatott videókonferenciáján jelentette be, hogy a kormány napokon belül bemutatja Magyarország történetének legnagyobb válságkezelési, a gazdaság újraindítását szolgáló akciótervét. A célokat segíti az idei költségvetés radikális átalakítása és a már készülő jövő évi büdzsé. A költségvetést hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez és az év végéig előre jelzett változásokhoz, teljesen új büdzsét készíteni ugyanakkor nincs értelme, mivel a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben nem lehet tudni, mi történik a közeljövőben – idézte a lap a miniszterelnököt.

A lap kitért arra is, hogy ezzel egy időben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) átfogó, a munkahelyek megvédését és a hazai vállalkozásokat előnyben részesítő válságkezelésre tett részletes javaslatokat. A szervezet úgy látja, az állami szerepvállalás dominanciája mellett a vállalkozásoknak, vagyis a munkaadóknak és a  munkavállalóknak is részt kell venniük a tehervállalásban, elsődleges feladat a kínálati oldalon jelentkező krízis kezelése.

A kamara négy területen fogalmazott meg egyfelől azonnali, a járvány miatt hozott korlátozások feloldásáig szükséges intézkedéseket, másfelől középtávú, a gazdaság újraindításának időszakára tett javaslatokat: a Nemzeti Válságkezelési Alap felállítása, garancia a munkahelyek megtartására, a kialakult munkanélküliség azonnali kezelése, az életképes hazai vállalkozói kör kiemelt támogatása, kiegészítve a közjó érdekeit szolgáló intézkedésekkel. Az MKIK javaslata szerint csak azoknak a vállalkozásoknak járna támogatás, amelyek kötelezettségeket vállalnak, beleértve az értéklánc átalakítását, a termelékenységnövelést és a munkavállalók megtartását – ismerteti a Magyar Nemzet.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Hírzóna

Szoboszlai Dominik lett a szezon legjobbja Ausztriában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A magyar válogatott játékost a bajnokságban szereplő klubok vezetőedzői és a elnökei szavazatai alapján választották legjobbnak.

Tovább olvasom

Hírzóna

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Továbbra sem lassult számottevően a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az elmúlt napban 823 új fertőzéses esetet regisztráltak és 22 újabb haláleset történt – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által vasárnap közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Hírzóna

Hétfőn folytatódik az Akadémia közgyűlése, új elnököt is választanak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hétfőn online folytatódik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 193. közgyűlése, amelyen új elnököt is választanak – tudatta az MTA Kommunikációs Főosztálya vasárnap az MTI-vel. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál