Közélet

Újabb pályázatok jelentek meg a Magyar falu programban

Újabb pályázatok jelentek meg a Magyar falu programban

2020. február 24., hétfő
Újabb pályázatok jelentek meg a Magyar falu programban

Újabb három pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu programkeretében, ezúttal hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyopáros Alpár elmondta: az orvosi szolgálati lakások építésére azok az ötezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, ahol legalább hat hónapja betöltetlen a háziorvosi praxis. Ha ezek a települések találnak olyan háziorvost, aki vállalja a praxis betöltését, és erről megállapodás is születik, akkor a telekvásárlástól a ház kulcsrakész átadásáig finanszírozza a költségeket a program - tette hozzá. Orvosi rendelők építésére, felújítására a Magyar falu programban érintett valamennyi település pályázhat, és igényelhet 30-125 millió forint támogatást egyfunkciós (csak háziorvosi rendelőnek otthont adó) vagy többfunkciós (akár védőnői, gyermekorvosi, fogorvosi praxisokat is befogadó) épület építésére, felújítására. Gyopáros Alpár közölte: a támogatás nagysága függ attól, hány funkciót lát el az épület. Megjegyezte: tavaly nagyon népszerű volt a pályázat, akkor csaknem kétszáz településen építettek vagy újítottak fel orvosi rendelőt.

A harmadik pályázat orvosi eszközök beszerzését támogatja, 3-5 millió forint összeggel. A kormánybiztos kiemelte: egyorvosos körzetek és praxisközösségek eszközbeszerzését is lehet finanszírozni a pályázatból, az orvostechnikai eszközökön túl lehet pályázni kapcsolódó informatikai eszközökre, bútorokra is. Tavaly 800 településen tudták megújítani az orvosi eszközállományt.

Gyopáros Alpár elmondta: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület március 25-én nyílik meg, a pályázatokat pedig április 24-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás. A kormánybiztos tájékoztatása szerint a Magyar falu programmintegy 2800 települést érint, ezek 90 százaléka nyújtott be tavaly pályázatot a program valamely elemére, és 82 százalékuk kapott is támogatást. Tavaly összesen 11 ezer pályázat érkezett a program keretében, ezek közül 5500 nyert el forrást. Gyopáros Alpár közölte: a kormány célja a kistelepülések népességmegtartó erejének erősítése, a települések vonzóvá tétele, ebben pedig fontos eszköz az életkörülmények javítása, amelyre a Magyar falu programnyújt forrást.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.