Kultúra

Neves fotóművész életműtárlata nyílik az Alföldi Galériában

Neves fotóművész életműtárlata nyílik az Alföldi Galériában

2020. február 20., csütörtök
Neves fotóművész életműtárlata nyílik az Alföldi Galériában

Visszapillantás címmel Eifert János fotóművész alkotásaiból nyílik életműtárlat vasárnap a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A korábban 237 egyéni és mintegy kétezer csoportos tárlaton szereplő művész szerdán újságíróknak úgy fogalmazott, hogy élete legnagyobb és legfontosabb kiállítására készül szülővárosában, melyhez kötődése folyamatos volt. Hozzátette: ahogy a gyerek is szüleinek számol be elsőként élete meghatározó eseményeiről, fontosnak tartotta, hogy első életműkiállítását Hódmezővásárhelyen rendezze meg. Az Alföldi Galéria földszinti termeiben szereplő 150 munka között szerepelnek a klasszikus fotográfiai műfajok közé sorolt porték, emberábrázolások, táj- és városképek, valamint riportfotók is. Ugyanakkor találkozhatnak a nézők a szűken vett fotóművészet esztétikai és technikai keretein túllépő experimentális alkotásokkal is.

Eifert János szerint a "képíró" feladata nézni, látni és láttatni, miközben a valóság és a képzelet peremén egyensúlyoz. Napjainkban egyre inkább elmosódnak az egyes művészeti ágak közötti határok, ahogy egyes festőművészek is használnak fényképezőgépet az alkotási folyamat során, ő is alkalmaz archaikus technikákat mondanivalója kifejezéséhez. Folyamatosan kísérletezik, céljai olyan esztétikai keretet adni a képnek, amely fölhívja a figyelmet a lényegre - mondta.

Az öt évtizedes pályafutás összegzését adó tárlat anyagában szereplő legrégebbi alkotás az Eifert Jánosnak nemzetközi ismertséget hozó 1971-es Cirkusz című kép, a legfrissebb munka pedig egy néhány hete elkészült montázs. Eifert János, a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője 1943-ban született Hódmezővásárhelyen. Pályafutását a Honvéd Táncegyüttesben kezdte táncosként. Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, erre biztatta az együttes akkori koreográfusa, Novák Ferenc is. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.