Felvonult a Lovasbandérium Vásárhelyen

Idén is megszervezték Vásárhelyen a Lovasbandériumot, amely a Dáni utca Serfőzőház téri sarkáról indult a Kossuth tér felé - számolt be a Rádió 7.
Perényi János, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület ügyvezető elnöke a rádiónak elmondta, hogy a múlt hagyományait felelevenítő lovas felvonulást a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület szervezte. Hozzátette: minden évben számos lófajtát láthatnak az érdeklődők a felvonuláson, ő maga idén egy Furioso North star jószágon érkezett.