Közélet

Egyre több a nevelőszülő hazánkban

Egyre több a nevelőszülő hazánkban

2020. február 17., hétfő
Egyre több a nevelőszülő hazánkban

Nőtt a nevelőszülők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Fülöp Attila közölte: a nagykorúakkal együtt több mint 23 ezer olyan gyerek van ma Magyarországon, aki valamiért nem tud saját családjában nevelkedni. Nevelésüket több mint 5000 nevelőszülő segíti. A kormány azt szeretné, hogy kialakuljon társadalmi megbecsültségük, ezért is vezette be januártól a nevelőszülői gyedet - tette hozzá. Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni azokról a gyerekekről sem, akik különböző intézményekben nevelkednek. A kormány az ő érdekeiket szem előtt tartva kezdte meg a nagy létszámú gyermekotthonok lebontását, és helyettük kisebbek építését - mondta Fülöp Attila. Az államtitkár közölte: március 3-án mutatják be az Uránia Filmszínházban a Befogadottak című dokumentumfilmet, amely ezt a témát járja körbe. A filmet ingyen meg lehet nézni, de a részvétel regisztrációhoz kötött.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.