Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Egészség

Pluszforráshoz juthatnak az iskolaorvosok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A tervek szerint pluszforrást biztosítana a kormány az iskolaorvosok számára – mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Horváth Ildikó kifejtette, számítanak arra, hogy az iskolaorvosok fontos egészségügyi információkkal látják el a tanárokat, és részt vesznek például a diabéteszszűrésben. Ezt támogatnák külön forrással – tette hozzá.

Kitért arra is, idén is folytatódnak a különböző népegészségügyi programok, például az 50-70 évesek vastagbélszűrése. A legfrissebb adatok szerint több mint 500 ezer ember kapott meghívót a vizsgálatra.

Hozzátette, tudomásuk szerint több mint ezer ember úgy mondott nemet a további kolonoszkópiás vizsgálatra, hogy korábban a beküldött minta valamilyen elváltozást mutatott. Nekik azt üzente, hogy válasszák az életet, és folytassák a vizsgálatot.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, a több mint félmillió embernek – akik meghívót kaptak – csak a harmada reagált, pedig a szűrés nagyon egyszerű.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Egészség

Meghalt egy beteg, kettővel nőtt az igazolt fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az elhunytak száma 589-re emelkedett.

Tovább olvasom

Egészség

Elhunyt egy idős beteg, hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egyelőre stagnál a járvány Magyarországon.

Tovább olvasom

Egészség

Akár nyáron is lehet egy újabb járvány

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Körbevette az országot a vírusfertőzés – mondja Merkely Béla.

Tovább olvasom

Aktuál