Közélet

Ömlik a fejlesztési forrás Makóra

Ömlik a fejlesztési forrás Makóra

2020. január 30., csütörtök
Ömlik a fejlesztési forrás Makóra

Június 4-től Csongrád-Csanádnak hívják majd Csongrád megyét, így ezen a napon a megyei önkormányzat az ünnepi közgyűlését Makón tartja. Ennek a részleteit megbeszélve látogatott szerdán Makóra a megyei közgyűlés elnöke - számolt be a Rádió 7.

Gémes László a rádiónak elmondta, hogy nagyon jól össze tudnak dolgozni az olyan településekkel, amelyek vezetői határozott elképzelésekkel rendelkeznek a jövőt illetően - és Makó ilyen. Hozzátette: a Maros-parti város önkormányzata nem csupán a városért, hanem a kistérségért is mindent megtesz. Az elmúlt ciklusban például a Területi Operatív Program keretében 3,5 milliárd forint érkezett Makóra. Gémes László kitért arra is, hogy Makó jövőjét nagyban befolyásolja a turizmus további fejlesztése. Kiemelte: a város vezetősége meghatározta azt az irányt, vagyis az idegenforgalom és a hozzá kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások minőségének a növelését, ami a település kitörési pontja lehet. Az elnök szerint ebben nagy segítséget nyújt az is, hogy Csongrád-Csanád lesz a megye neve, hiszen Makó - mint egykori vármegyei székhely - ebből profitálhat is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.