Közélet

A Tisza fekete napjai - 20 éve volt a tiszai ciánszennyezés

A Tisza fekete napjai - 20 éve volt a tiszai ciánszennyezés

2020. január 30., csütörtök
A Tisza fekete napjai - 20 éve volt a tiszai ciánszennyezés

Húsz éve, 2000. január 30-án Romániában az aranymosással foglalkozó Aurul cég nagybányai (Baia Mare) létesítményéből mintegy 100-120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Zazar- és Lápos-folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó magyar szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva. Erre emlékezve az Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét aTiszaÉlővilágának Emléknapjává nyilvánította.

A román-ausztrál tulajdonú Aurul a környék fémbányáinak meddőhányóiból nyerte ki az aranyat és ezüstöt, a fejlettebb országokban már nem alkalmazott ciános kioldással. Mivel az eljárás vízigénye igen nagy, a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták. A Zazar község közelében lévő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó miatt mintegy 25-30 méteres szakaszon átszakadt, a mintegy 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó szennyvíz a Zazar-, onnan a Lápos-folyóba ömlött, majd a Szamoson keresztül elérte a Tiszát. A vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem enyhítésére.

Az első pillanattól látszott: súlyos a fertőzés

A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja kezdetben a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos-Tiszaösszefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál - a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően - 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Halpusztulást még Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció. A Magyarországra befolyó Szamos vizében 32,6 milligramm cianidot mértek, az emberi szervezetnek már a 2,86 milligramm is kritikus.

Az írásbeli hivatalos román értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-TiszaVidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak mérséklésére, aTiszamenti települések ivóvíz-ellátásának biztosítására, az élővilág megóvására, illetve a tömeges halpusztulás után a tetemek eltávolítására. Így sikerült elérni, hogy aTisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, a kiskörei erőmű alatti szakaszon a holtágak és az árterek csak minimális mértékben szennyeződtek. A ciánfolt február 12-én hagyta el Magyarország területét, pusztítását jellemzi, hogy áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. ATiszaazonban a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendeződött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya. Három-négy év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában, az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora, atiszavirág túlélte a katasztrófát. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriásinak bizonyult, mert csökkent a hozam, sokáig magas volt a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.

Gyorsan jött a második

2000. március 10-én újabbtiszai szennyezés történt: a romániai Borsabánya (Baile Borsa) térségében működő bányavállalat ülepítő tározójának gátja az intenzív esőzés és hóolvadás hatására átszakadt, és mintegy 20 ezer tonna nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, majd a Visó vízfolyáson keresztül a Tiszába. Az ólmot, rezet, cinket magával hozó hullám március 11-én érte el Magyarországot aTiszatiszabecsi szelvényében, és nyolc nap alatt jutott le az alsó határszelvényig,Tiszaszigetig.

Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazta. Románia az Aurult tette felelőssé a környezeti katasztrófáért, az ottani vizsgálat szerint a katasztrófát "előre nem látható körülmények" okozták. A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mert a cég nem válaszolt a peren kívüli megegyezés ajánlatára. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2009 januárjában elmarasztalta Romániát, mert az állampolgároknak nem szavatolták Nagybányán a tiszta és egészséges környezethez való jogot.

Nagybányán már a múlté a ciántechnológia

A Transgold tovább folytatta tevékenységét Nagybányán, bár saját állítása szerint jelentős fejlesztéseket végzett a szennyezés visszafogása érdekében. A cég idővel csődbe ment, és jogutód nélkül megszűnt, az üzemet ezután a Romaltyn Mining cég kívánta reaktiválni, de Nagybánya önkormányzata a területet lakóövezetté nyilvánította. Ezt évekig tartó pereskedés követte, végül 2016-ban a kolozsvári táblabíróság jogerős ítélete kimondta: a Romaltyn Mining nem hozhat létre ciántechnológiás aranymosó üzemet a 2000-estiszai ciánszennyezést okozó Aurul üzeme helyén. Az Európai Parlament 2010. május 5-én - Áder János és Tőkés László - indítványára elfogadott állásfoglalásában a cianidos bányászati technológiák uniós szintű betiltására szólította fel az Európai Bizottságot. (Magyarországon 2009 óta törvény tiltja a cianidos bányászati technológia használatát.) Az Európai Bizottság eddig még nem tartotta indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát, de folyamatosan figyelemmel kíséri az uniós környezetvédelmi jogszabályok tagállami végrehajtását a ciántechnológiát alkalmazó aranybányászat során.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.