Novemberi Szerencsenapok Extra
//

A helyiek összedobták a pénzt, felújítják a csongrádi orgonát

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tavaly tönkrement a csongrádi Nagyboldogasszony-­templom orgonája, ám a helyiek összefogása révén felújítják a csodálatos hangszert – írja a Délmagyar.

A portál cikke szerint a száztíz éves orgonán több kisebb hiba is jelentkezett az évek so­­rán, a „kegyelemdöfést” azonban a levegőcsatornák szelepei adták meg: miután felmondták a szolgálatot, akkor is szóltak a sípok, amikor nem kellett vol­­na. Az orgonajátékot ideigle­nesen szintetizátorral pótolták.

Egy új orgona vásárlása több tízmillió forintos tétel, az elérhetetlen volt a plébánia számára, de mint egy szakmai felmérés után kiderült, a felújítás is hat és fél millió forintba kerül. A csongrádiak tavaly au­­­­gusztusban gyűjtésbe kezdtek. A jótékonysági koncertek­ből, színházi előadásokból és felajánlásokból fél év alatt több mint ötmillió forint gyűlt össze. Legutóbbi ülésén úgy döntött a képviselő-testület, hogy további egymillió forinttal egészítik ki ezt az összeget, így hamarosan meg is kezdődhet az orgona felújítása.

– Közel vagyunk hozzá, már csak pár százezer forint hiányzik – tájékoztatta a lapot Topsi Bálint atya.

– Nagyon jó hír ez számunk­­ra, nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan összegyűlik a szükséges összeg. Hálásak vagyunk a vá­­ros összefogásáért. A felújításra egy kicsit még várni kell, a tervek szerint húsvét környékén tud hozzákezdeni a munkához a mester.

(Kiemelt kép: Majzik Attila)

Előző sztori

Fának csapódott egy autó Klárafalva közelében

Következő sztori

Ömlik a fejlesztési forrás Makóra

Legutóbbi hasonló cikkek